Zaklatás, a verbális vagy fizikai erőszak, a megszégyenítés áll a Vörösmarty Színház új tantermi előadásának középpontjában. Az Eve Ainsworth 7 nap című ifjúsági regénye alapján létrejött előadás két kamaszlány kegyetlenül őszinte naplóbejegyzésein keresztül tárja fel a bántalmazóvá és áldozattá válás folyamatát, önértékelési problémáikat, az őket körülvevő felnőttek toxikus kapcsolatait.
Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen, a Szakma Kiváló Tanulója versenyen, az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen, az Ágazati és Ágazaton kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Versenyen sikeresen szereplő tanulókat és felkészítő tanáraikat, valamint a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” címben részesülő diákokat és tanáraikat köszöntötte a város nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester a Hiemer-házban.
Hétfőn kezdődött a 47. Óvodapedagógiai Nyári Egyetem. A háromnapos, rangos szakmai továbbképzésnek idén Székesfehérvár ad otthont. A résztvevők számos aktuális témát érintenek, és többek között a Maroshegyi Óvodában 12 éves múltra visszatekintő tehetséggondozó programot is megismerhetik.
Bodzás Áron negyedik helyen zárt az IBFF világbajnokságán, ahol a magyar csapat volt a legsikeresebb. A fehérvári testépítő a tavalyi év kihagyása után nagy tervekkel vágott neki az idei szezonnak.
A Kihívás Napi programokon való kiemelt aktivitás eredményeként Székesfehérvár lett az ország Legsportosabb Települése 2022-ben. Nagy öröm, hogy programjaiknak köszönhetően a Németh László Általános Iskola és a Székesfehérvári Anyagellátó katonái is díjazásban részesültek.
A 2022-es Fehérvári Versünnep nyolc döntőse látogatott pénteken kora délután a Városházára. Egy kötetlen beszélgetés keretében osztották meg egymással a verseny során szerzett tapasztalatokat, de szóba került az érettségi és a várva várt Székelyföldi Varga Sándor Verstábor is. Dr. Cser-Palkovics András a város történetéről mesélt az épületben tett közös séta során a fiataloknak.
A Székesfehérvári Szakképzési Centrum idei képzési kínálatával ismerkedhettek a szakmát, hivatást választó fiatalok a város központjában található Zichy-ligetben, a ,,Szakmák Utcája” szlogennel hirdetett pályaorientációs nap keretében. Az eseményen az Árpád Technikum kadétjai is bemutatták az eddig tanultakat.
Megérkeztek az allergiás rohamokat kezelő injekciók a székesfehérvári oktatási intézményekbe. A készítmény helyes alkalmazásáról csütörtökön délután a Fehérvári Civil Központban tartottak előadást.
Pünkösd hétfőn, a Palotavárosi tavaknál rendezték meg a Savanyú Emlékkupát. A Red-Blue Devils ultracsoport és a Videoton szurkolók házi horgászversenyével a 2010-ben elhunyt szurkolótársra, Németh "Savanyú" Zoltánra emlékeztek immár tizenkettedik alkalommal.
Családias ünnepség keretében búcsúztak tanáraiktól és iskolájuktól a Talentum Református Általános Iskola végzős diákjai. Az idei évben 20 diák végzett az intézményben, akik ünnepi műsorral, tánccal és színpadi produkciókkal mondtak köszönetet tanáraiknak azért a tudásért és emberségért, amit tőlük kaptak az elmúlt nyolc év alatt.