Ismét megtelt a Városháza díszterme a IX. Fehérvári Versünnep döntőjén, melyen 12 tehetséges fehérvári diák lépett színpadra. Az idei évi döntőben is erős mezőny alakult ki, a fiatalok szavalataikkal bizonyították, hogy szeretik és értik is a verseket. A Versünnep győztese a zsűri döntése alapján Baráth Eszter Adrienn lett, aki a Mennyből az angyal című Márai Sándor verset adta elő a döntőben.
Űrrakéta-kilövő állomás joghurtos pohárból és fóliahengerből, madáretetőként újjászületett mosószeres flakon és teásdoboz-házikó is volt az "Alkoss hulladékból!" pályázatra érkezett alkotások között. Az óvodások és kisiskolások alkotásaiból pénteken nyílt kiállítás a Széphő Zrt. székházában.
Több mint 400 fehérvári kisiskolás vett részt az idei ARAK Aktív gálán, amit pénteken délután rendeztek az ARÉV Sportcsarnokban. Az alsó tagozatos gyerekeknek négyféle váltóversenyt kellett teljesíteniük, miközben bajnoki meccsek izgalmas hajrájához hasonló hangulatot teremtettek a csarnokban a szurkoló fiatalok.
A IX. Fehérvári Versünnep döntőjében tizenkét fiatal mond el egy-egy verset – köztük Arany, Kosztolányi, Márai és Szilágyi Domokos költeményeit. A tehetségkutató utolsó idei megmérettetésére minden érdeklődőt szeretettel várnak április 21-én, szombaton 10 órára a Városháza Dísztermébe.
A „170 éves Magyar Honvédség” programsorozat részeként, ünnepélyes keretek között írta alá szerződését pénteken, Székesfehérváron, a Tiszti Klub Színháztermében Rupp Loretta, Székesfehérvári Szakképzési Centrum I. István Szakgimnáziumának 18. életévét nemrégiben betöltő tanulója, aki a 170. fejér megyei önkéntes területvédelmi tartalékos katona lett.
A Felsővárosi Óvoda 30. felnőtt farsangi báljának bevételét sporteszközök vásárlására fordították, továbbá a Plastobo Sportszergyártó futóbicikliket, az Alba Triatlon Sportegyesület pedig trambulint, labdákat és állítható gátakat adott az óvodának. Felsőváros önkormányzati képviselője Földi Zoltán pedig örömmel jelentette be a péntek délelőtti átadáson, hogy nyáron a KÉPES program segítségével teljesen megújul az óvoda udvara.
A Grammy-díjas, többszörös platina lemezes, a legutóbbi futball világbajnokság himnuszát jegyző amerikai rapper, Pitbull érkezik július 28-án a székesfehérvári FEZEN Fesztiválra. A hollywoodi Walk of Fame-en is saját csillaggal rendelkező kubai származású előadónak ez lesz az első magyarországi fellépése, természetesen élő, nagyzenekaros koncertet ad Székesfehérváron.
Május 4-én, pénteken reggel fél 8-kor indul a Bolondballallagás a maskarás menettel az Alba Plaza elől a Fő utcán át a Zichy színpadig. A tét nem kevesebb, mint százezer forint, ennyit nyer a jelmezversenyen első helyezést elérő osztály az érettségi bankettjének költségeire.
Csütörtökön délelőtt a Gyöngyvirág Óvoda Kisvakond csoportja virágosította az intézmény közelében található buszmegállót és annak lépcsős-kiskertes környezetét a Gaja Egyesülettel és Deák Lajosné önkormányzati képviselővel közösen. Az óvodában a Föld Napjához közeledve ÖKO-hetet szerveztek.
Városi támogatásban részesült 59 diák az Alba Regia Ösztöndíj pályázat révén. 35 középiskolás és 24 egyetemista nyert el a támogatást: a szakközépiskolások havi 10.000 forint, míg az egyetemisták havi 20.000 forint ösztöndíjat kapnak fél éven keresztül.