Koncertekkel, ünnepváró kézműves foglalkozásokkal, meghitt egyházi ünnepléssel folytatódik a Fehérvári Advent programsorozata a hétvégén is. Az idei városi ünnepkör újdonsága az élő adventi naptár, amely minden este kínál meglepetést a Városháza ablakaiból. A mesebeli fényekkel kivilágított Belvárosban és a Püspöki Palota udvarán ízes-illatos finomságokat, és míves, minőségi portékákat kínálnak az árusok.
Fehérváron, a Hiemer-házban ülésezik az Országos Diáktanács, amelynek felállítását a legutóbbi, Székesfehérváron rendezett Országos Diákparlamenten kezdeményezték. A havi, vagy kéthavi rendszerességgel összeülő tanács létrehozása azt is jelenti, hogy ezentúl nemcsak a diákparlamentek alkalmával képviselhetik érdekeiket a diákok, hanem folyamatosan, az ő kérésüknek megfelelően biztosítják a szervezet működését.
Régóta várt beruházásként elkészült a Béke téri játszótér felújítása. Több mint 6 és félmillió forintból szabványszerűvé és biztonságossá tették a teret, ahova új játékok is kerültek.
A Székesfehérvári József Attila Kollégium adott otthont az I. Fejér Megyei Intézményvezetői Tehetségkonferenciának pénteken. Az rendezvényt - hagyományteremtő szándékkal - a Fejér Megyei Tehetségsegítő Tanács, az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központja és Székesfehérvári Tankerületi Központ szervezte meg.
Futópályák, kosár- és focipálya, játszótér, fitneszpark és rehabilitációs sportszerek, valamint biztonságos környezet szolgálja a mozogni vágyók igényét az új Túrózsáki úti szabadidőparkban. Az Öreghegy lábánál a Túrózsáki utca (volt Vidi parkoló) és az Pozsonyi út (öreghegyi Spar) közötti területen, az Aszalvölgyi vízfolyás mellett, felnőttek és gyerekek is egyaránt jól érezhetik magukat.
December 20-án, szerdán betlehemes gyermekműsor lesz a Kákics Együttes vezetésével a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban. Az esemény 15:30-kor kezdődik, a belépés díjtalan.
A székesfehérvári székhelyű Smart Grant Alapítvány ünnepsége keretében mutattak be flashmobot az Ezredéves Iskola tanulói a Frim Jakab Képességfejlesztő Otthon lakóinak közreműködésével csütörtökön, az Auchan Áruház aulájában. A programot azzal a céllal szervezték, hogy felhívják a figyelmet az élelmiszermentésre és az adományozási folyamatban együttműködő partnerekre.
Új alapképzési szakot indít szeptembertől a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán. A Turizmus és vendéglátás alapszak nappali képzésben és duális formában lesz elérhető a hallgatók számára. Csütörtökön partnertalálkozón mutatták be a képzést jelenlegi és jövőbeni duális együttműködő partnereiknek a Városházán.
2018-ban legendás felállásban érkezik a Helloween, itt lesz az elbűvölő Simone Simons vezette Epica, és a DreamTheater, Megadeath, Testament tagokból verbuvált all-star metalalakulat, a Metal Allegiance is. A három mostani névvel tovább erősödik a FEZEN metalfelhozatala, de a szervezők ígérete szerint hamarosan más műfajok rajongóinak is hoznak jó híreket.
Közeledeik újra a karácsony és látom, hogy sokmindenkinek esetleg ilyenkor összeszorul a gyomra és már azon stresszel, hogy mit adjon a szépen feldíszített fa alá. Akkor most álljunk is meg egy kicsit: megpróbálom három percben összefoglalni, hogy nekem, három gyermekes apaként mit is jelent ez az időszak, az advent, a várakozás ideje.