Idei utolsó versenyükre utaztak a Varkocs György Box Club utánpótlás ökölvívói az erdélyi Nagyszalontára. Turós Arnold serdülő korú tanítványai közül Tóth Adrián ezüstérmes, Balogh Bálint bajnok, míg az ifiként és utolsó mérkőzését vívó Oláh Iván szintén aranyérmes lett.
Advent utolsó hétvégéjén kórus-, hegedű- és orgonamuzsika, rézfúvósok ünnepi dallamai töltik meg zenével a Belvárost, a családi programok pedig meséket és karácsonyi kézműveskedést kínálnak a gyerekeknek. Az élő adventi naptár utolsó meglepetésablakai is kinyílnak a fénypompába öltözött Városház téren és a Püspöki Palota adventi udvara is várja a látogatókat.
Szerdán átadták azokat az adományokat, amelyeket a Kríziskezelő Központ által működtetett Családok Átmeneti Otthonában élő édesanyáknak és gyermekeiknek gyűjtöttek. A legjelentősebb támogatás idén az Alföldi Tej Kft.-től érkezett tejtermékek és egyéb adományok formájában.
Fehérváron hagyományosan a két ünnep között is pezseg a sportélet; idén december 27-e és 30-a között lesz a Videoton Oktatási Központban a XIX. Videoton FCF Baráti Kör Egyesület Fehérvári Kispályás Ünnepi Futballfesztivál Családi Sport- és Egészségnapok Határok Nélkül című, hagyományos év végi fehérvári fociünnep, amelynek részletes programját sajtótájékoztatón ismertették szerdán a Hiemer-házban. A négy napos esemény számos kiegészítő programot is kínál.
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program kiírásán győztes, a „Digitális környezet fejlesztése a Székesfehérvári Tankerületi Központ intézményeiben” című pályázat értelmében 110 millió forintot biztosítanak a fehérvári tankerület négy iskolája számára, amelyet korszerű eszközökre és továbbképzésekre fordíthatnak. A program nyitó- és sajtótájékoztató rendezvénye kedden, Székesfehérváron, a Munkácsy Mihály Általános Iskolában volt.
Huszonnegyedik alkalommal került megrendezésre a Slavonija Open International akrobatikus rock and roll táncverseny a Top Dance Egyesület szervezésében. A nemzetközi eseményre a horvátországi Brod városában került sor vasárnap. A táncosok 14 kategóriában mérték össze tudásokat, ebből két kategóriában fehérvári versenyzők is képviseltették magukat.
Először rendeztek Székesfehérváron baba-mama-gyermek dizájner vásárt: a Pici Piac hazai termékekkel várta a vásárlókat vasárnap a Csónakázó-tó melletti Lakeside Hotelben. A környezettudatos és bababarát tisztítószerek, kozmetikumok, a textiljátékok és trükkös tárolók mellett kisbabás családoknak szánt szolgáltatásokat is megismerhettek a vásárlók.
Együttműködési megállapodást írtak alá a Fehérvár 19 Jégkorong Alapítvány, a Tóvárosi Általános Iskola és a Székesfehérvári Tankerületi Központ képviselői csütörtökön, Tóváros iskolájának tornatermében. Az együttműködés keretében a 7-10 éves, alsó tagozatos tanulók juthatnak minőségi feltételrendszerhez, általános és sokoldalú képességfejlesztésben lehet részük, kiváló szakemberek vezetésével.
Huszonegy óvoda 1343 nagycsoportosa kapja kézhez a napokban a város karácsonyi ajándékaként Ocskay Zsuzsanna Lujzi és az álommanó című mesekönyvét. A könyvek egy részét hétfőn délelőtt az Adventi színpadon zajló gyerekműsorok keretében adta át a város polgármestere Ocskay Zsuzsannával közösen.
Ismét megrendezi hagyományos Luca-napi koncertjét a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Népzene Tanszaka. A program december 13-án, csütörtökön 17.30 órakor kezdődik a Hiemer-ház Báltermében.