A Vörösmarty Mihály Könyvtár Budai úti Tagkönyvtára szombaton őszi gyermekfoglalkozásra invitálja a családokat. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak. Papírszínházi előadással, őszi dalok éneklésével és rókás könyvjelző készítéssel várják a legkisebbeket november 19-én, szombaton 10.00 órától a Vörösmarty Mihály Könyvtár Budai úti Tagkönyvtárában. A részvétel ingyenes, a könyvtár munkatársai mindenkit szeretettel várnak!
Lilába öltözött a Szent György Kórház gyermekosztálya a koraszülöttek világnapján. Az osztály dolgozói lila lufikkal, szalagokkal díszítették fel a falakat, és meglepetésműsorral várták azokat a gyermekeket, akik egykor a vártnál korábban érkeztek, és PICi hősként az újszülött intenzív részlegen erősödtek, fejlődtek.
Egy különleges este részesei lehettek mindazok, akik részt vettek a szerdai „100 hegedűs” koncerten. Mese, népdal, filmzene és klasszikusok egymást követve csendültek fel az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában rendezett esten, amelyen a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola vonós tanszakának diákjai játszottak közösen.
Pécsről, Budapestről és Szombathelyről is érkeztek középiskolás diákok az Óbudai Egyetem térinformatikai versenyére. A fiataloknak egy otthonról hozott feladatot kellett prezentálniuk különböző geodéziai és építőipari műszereket gyártó cégek képviselői előtt.
Újra megrendezi Játs(s)zma című társasjátékos napját a Székesfehérvári Társasjáték Klub az Aranybulla Művelődési Ház és Könyvtárban. A program ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak.
Rejtő nyomában címmel tartott előadást kedden este az MCC Székesfehérvári Központjában Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója. A tematikus esten Száhelről, a Föld egyik legakutabb válságzónájáról volt szó, aminek kapcsán számos izgalmas téma került szóba, többek között a drogok és fegyverek útjáról, a dzsihadisták tevékenységéről és túlnépesedéssel összefüggő problémákról is hallhattunk.
Négy év kihagyás után idén ismét együtt lépnek színpadra a Hermann László Zeneiskola második legnagyobb létszámú tanszakának diákjai. A 40 éves múlttal büszkélkedő „100 hegedűs koncert” című esten a legkisebbektől a legnagyobbakig mutatkoznak be a vonós tanszak zenészpalántái. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházába minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Múlt héten ért véget a 2022-es ARAK AKTÍV versenyévad. Az ARAK jóvoltából az általános iskolások atlétikát „játszottak” és lehetőségük volt arra is, hogy megszeressék ezt a sportágat. Lesz, akikből versenyző lehet, lesz, akikből nem, de végül is mindenki nyer.
Huszadik alkalommal szervezi meg a Betlehemi Szép Csillag pályázatot a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. A hagyományos és népszerű kezdeményezés keretében november 22-ig várják a kizárólag természetes anyagokból készült alkotásokat a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A legszebb munkákból november 26-án kiállítás nyílik.