Egész nap a „mikulásozás” jegyében telt a Székesfehérvári István Király Általános Iskolában. A nap fénypontjaiként Mikulás-futást rendeztek az intézményben, Kovács István Mikulás-nagykövet, a futás kitalálója részvételével. A programba az alsó és felső évfolyamosok mellett részt vettek a szomszédos Palotavárosi Tagóvodába járó gyerekek is.
Egy hajszálon múlt, de megmaradt a veretlensége, és ezzel megnyerte csoportját a DKKA junior fiú csapata. A 81-80-as, csoportgyőzelmet és négy továbbvitt pontot érő győzelemből a 39 VAL-ig jutó Denk Norbert oroszlánrészt vállalt, mellette a döntő pontokat szerző Valicsek Donát (17 pont, 21 VAL) is kiemelkedőt nyújtott.
Szeptemberben Székesfehérváron is elindult az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Gazdálkodás és menedzsment képzése. Az első évfolyamos hallgatókat kedden reggel dr. Cser-Palkovics András polgármester fogadta a Városházán.
Idén is meghirdette a Tollpihe Meseíró Pályázatot a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár. A Fejér megyében tanuló általános iskolások december 8-ig, péntekig küldhetik be alkotásaikat, az eredményhirdetés várhatóan januárban lesz. Általános iskolába járó, Fejér vármegyei tanulók jelentkezését várják december 8-ig, az eredményhirdetés jövő év januárjában lesz.
A székesfehérvári Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tisztelettel és szeretettel várja az érdeklődőket a gimnáziumi képzést bemutató tanulói nyílt napra, valamint szülői tájékoztatóra december 7-én, illetve december 13-án.
Folytatódik Székesfehérváron a Nyitott Tornatermek program december 4-től, hétfőtől. A téli vakáció ideje átmeneti szünetet tartanak, ezt követően 2024. január 8-tól újra elérhetőek lesznek az ingyenes sportolási lehetőségek. Nordic walking foglalkozások a város négy pontjáról indulnak decemberben.
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ és a Konnekt Egyesület advent első szombatján Karrier Kavalkádot szervezett a központ Fürdő sori épületében, ahol előadások, szakmai beszélgetések, önismereti workshopok segítettnek abban, hogy a fiatalok megtalálhassák, vagy közelebbről megismerhessék jövendőbeli szakmájukat.
December 3-án vasárnap délelőttl várják az 5 és 99 év közötti tollaslabdázókat a Seregélyesi Tollas Tornára. A versenyt hat pályán rendezik azzal a céllal, hogy kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak a különböző korú és tudású tollaslabdakedvelők számára.
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ és a Konnekt Egyesület 2023. december 2-án, szombaton 14 órától a KarrierKavalkádon várja a pályaválasztás előtt álló és pályaváltó diákokat, fiatal felnőtteket a Fürdő sori épületben. A szervezők előadásokkal, szakmai beszélgetésekkel és egy exkluzív workshoppal segítenek eloszlatni a jövő bizonytalanságát a fiatalokban.
Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet vezető szakértője tartott előadást szerdán a székesfehérvári Mathias Corvinus Collegiumban. A "Lesz-e valaha béke? című előadáson a palesztin-izraeli konfliktusról osztotta meg gondolatait az érdeklődőkkel.