Az idén hatéves fennállását ünneplő Székesfehérvári Diáktanács több alkalommal szervezett már sportnapot azzal a céllal, hogy minél inkább összekovácsolja a város ifjúságát és népszerűsítse az egészséges, sportos életmódot. Csütörtökön a Bregyó Szabadidő Központban a fiatalok ismét több sportágban tehették próbára ügyességüket.
Június 9-én hatalmas tanévzáró bulira várják a fehérvári diákokat a Zichy ligetbe, ahol fellép majd Lotfi Begi, a The Biebers és Halott Pénz is. A székesfehérvári diákok idén először vehetnek részt egy közös tanévzáró mulatságon.
A fehérvári gimnazista fiúk kijutottak az Eurobot Junior franciaországi döntőjére, ahol 61 induló csapatból a 27. helyen végeztek. A diákok a robot „fúrása-faragása” közben a programozás és az automatizálási ismeretek terén is komoly ismeretekre tehettek szert és fejlődött algoritmikus gondolkodásuk illetve problémamegoldó képességük.
A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, valamint a nagyváradi Tanoda Egyesület „Mindenünk e zászló, sosem hagyjuk el” mottóval hirdetett hadtörténelmi, honvédelmi témájú, nemzetközi gyermekrajz-pályázatot. Magyarországról, Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról összesen 1032 történelem iránt érdeklődő és alkotni vágyó fiatal 848 pályamunkát küldött.
Az Arconic Alapítvány 600 000 dollárral támogatja a korszerű gyártástechnológiák oktatását világszerte. A hat, egyenként 100 ezer dolláros támogatást elnyerő intézmény között szerepel az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara is, akik a támogatással egy gyártói automatizálást szolgáló laboratóriumot hoznak létre Székesfehérváron.
A fiatal magyar szoprán, Zemlényi Eszter, 246 énekes közül a harmadik díjat hozta el a Baltikum legrangosabb operaversenyéről, a Klaudia Taev Nemzetközi Énekversenyről, melyet az észtországi Pärnu-ban rendeztek. Zemlényi Eszter egyedül képviselte Magyarországot. Összesen 38 országból érkeztek a versenyre és közülük hatan jutottak be a péntek esti döntőbe.
Glenn Hughes is érkezik az idén 20 éves FEZEN Fesztivál pénteki napjára. Így teljes lett a jubileumi fesztivál rock nagyszínpadának programja. Augusztus 2-5-e között, mások mellett, Székesfehérvárra érkezik Alice Cooper, a The Offspring, a Tankcsapda, a Blind Guardian, az Ignite, a Saxon és az Ossian. Május végén a pop nagyszínpad programja is végleges lesz és folyamatosan bővül a többi helyszín előadói listája is.
Az egykori József Attila Gimnáziumban, ma a Ciszterci Rend Szent István Gimnáziumában különleges hagyományt őriznek a diákok. Bolondballagás után évről évre felbukkan egy táska, amit minden évben új tulajdonosa birtokol: egy arra méltó harmadikos diák. Idén Pupkay Árpád kapta meg a bőröndöt és lesz jó gazdája a becses tárgynak.
Sokak összefogásával valósulhatott meg a Széna Téri Általános Iskola udvarán az új fitnesz játszótér, melyet a gyerekekkel közösen szerdán adtak át. A fitneszeszközöket szimbolikusan az iskola negyedik osztályosai vették elsőként birtokba.
Egy úgynevezett pump track pályát, az-az pumpa pályát adtak át kedden a Bregyó mögött a kiserdőben. A pumpa pálya olyan hosszú hullámokból és döntött kanyarokból álló kerékpáros pálya, amelyen pedálozás helyett a súlypontunk fel - le „pumpáló” mozgatásával lehet a kerékpárt előre hajtani.