Idén is meghirdetik a Tiszán innen, Dunán túl országos népdaléneklési minősítő versenyt, melynek vármegyei fordulójára február 19-ig lehet jelentkezni. Az eseményt a 100 éve született Kallós Zoltán emlékének ajánlják a szervezők. A résztvevő szólisták és csoportok minősítő oklevelet (kiemelt arany, arany, ezüst, bronz), valamint különdíjakat kapnak, s a legjobbak az országos döntőbe jutnak tovább.
Parázs középkori összecsapásnak lehetettek tanúi a Belvárosban sétálók Székesfehérváron: a Szent István Király Múzeum talpig páncélba öltözött lovagjai, Haraszti Zsigmond és Soós Barnabás buhurt harcos vívtak meg egymással az Országalmánál.
Február közepétől alkotás, tánc, sakk és logikai fejtörő is várja az iskolába készülő nagycsoportosokat és családjaikat a város általános iskoláiban, az iskolaelőkészítő foglalkozásokon.
A székesfehérvári polipvilág egy kilenc éve működő önkéntes csapat. A fehérvári kórház koraszülötteinek, beteg babáinak és gyermekeinek horgolnak polipkákat, különböző figurákat, amelyeket kis tulajdonosaik haza is vihetnek magukkal.
A hét számból öt versenyszámban is egyéni csúcsot elérve állhatott életében először felnőtt bajnokságon dobogóra. A felnőttek Összetett Országos Bajnokságán Kerék Patrik képviselte a fehérvári színeket.
A Fehérvár Küzdősport SE-nek három bajnoka is született az év legfontosabb versenyén. Az idei Énekes István-emlékverseny mindhárom döntőbe jutott fehérvári versenyző a döntőben is diadalmaskodott! Az egyesületi versenyben a 2. helyen végzett az FKSE.
A Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai Utcai Tagkönyvtárában mutatják be az Olvasásmotiváció című könyvet. A február 16-án, hétfőn 17.00 órakor kezdődő eseményen a szerzővel, dr. Vass Dorottea olvasáskutatóval találkozhatnak az érdeklődők.
Hogyan alakul át a kölcsönös gyűlölet szerelemmé? Miként köttetik meg egy házasság veszekedések közepette? Milyen kérdéseket vet fel a feszített víz? Ezekre is választ kaphatnak mindazok, akik szombaton, illetve vasárnap ellátogatnak a V54 színház és kultúrtér bemutatóira.
Rekordszámú jelentkezés érkezett az idei XVI. Fehérvári Versünnepre, tucatnyi vármegyei településről és iskolából összesen 55 fiatal méretteti meg magát a népszerű tehetségmutató versenyen. A nagyszámú jelentkezés okán a szervezők változtattak az elődöntő lebonyolításán.