fehérvári fiatalok

2017.04.05 |
| 2018.01.17. 08:09:40 |

Mesedélelőtt lesz kézműves foglalkozással a Vörösmarty Könyvtár Gyermekrészlegén

Január 27-én, szombaton 10-12 óráig mesedélelőtt lesz papírszínházi előadással és kézműves foglalkozással a Vörösmarty Mihály Könyvtár Gyermek-könyvtárában. A Holle Anyó című mese meghallgatása mellett a gyerekek hóembereket és hópihéket készíthetnek különféle technikákkal. A részvétel ingyenes.
| 2018.01.16. 13:48:14 |

A Prospero Színkör előadása látható pénteken az IKON Clubban

Január 19-én, pénteken 18.30-kor az IKON Club Pubszínház sorozatában látható Jean Genet Cselédek című darabja a Prospero Színkör előadásában. A darab két nővér történetét mutatja be, akiknek az élete nem más, mint rettegve szeretett úrnőjük szolgálata.
| 2018.01.16. 09:00:29 |

Nagycsoportos ovisokat és szüleiket várják a Németh László Iskolában

A Németh László Általános Iskolában, január 17-én, szerdán délután ötkor szülőknek tartanak fórumot a tanórákon kívüli foglalkozásokról és közben különböző játékokkal gondoskodnak a gyerekek szórakoztatásáról. Szeretettel várják az érdeklődőket a szerdai találkozóra, illetve az ezt követő programokra is. A sorozat február 14-én, március 7-én és 21-én, illetve április 11-én folytatódik.
| 2018.01.16. 08:16:47 |

Alternatív módszerekkel az oktatásért – interjú Lovranits Józseffel, a Lánczos Kornél Gimnázium igazgatójával

Tanulás helyett gitározott és saját erősítőt épített, Sopronból jött, éltanuló volt, tévészerelő, villamosmérnök és számítástechnika tanár lett, igazgatóként egy nemzetközi diákcsere program bázis iskoláját vezeti. Lovranits Józsefet érdekli a csillagászat, a gasztronómia, a repülés és a bűvészkedés is.
| 2018.01.15. 16:39:26 |

Nyílt nap az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán

Nyílt napot tartottak hétfőn az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán, melyen a szakokkal és az egyetemi élettel is megismerkedhettek a fiatalok. A karon duális alapképzésben műszaki menedzser, mérnökinformatikus, földmérő és földrendező mérnök, gépészmérnök szakokra lehet jelentkezni, mesterképzésen pedig mechatronikai mérnök szak indul.
| 2018.01.15. 09:08:50 |

Folytatódik Dr. Pécsi Rita a „Nevelés az élet szolgálata” című előadás-sorozata

Január 22-én, hétfőn 17.30 órakor folytatódik Dr. Pécsi Rita, neveléskutató „Nevelés az élet szolgálata” című előadás-sorozata a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Ekkor pótolják a szakember novemberben elmaradt programját. A pedagógusoknak és szülőknek szóló előadás ezúttal „A média lehetőségei és veszélyei nevelő szemmel” címet viseli. A belépődíj 800 forint, pedagógusoknak 2,5 kreditpont szerezhető.
| 2018.01.13. 17:36:43 |

Váradi Imre és Jónás Olivér nyerték meg a Rekviem a Don hőseiért versmondó-versenyt

Középiskolás és felnőtt kategóriában írták ki, hagyományteremtő szándékkal a „Rekviem a Don hőseiért” című versmondó-versenyt a Doni áttörés 75. évfordulója tiszteletére. A megtelt Vörösmarty teremben a középiskolások között Jónás Olivér, a Székesfehérvári SZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziumának tanulója, a felnőtteknél Váradi Imre lett a győztes.
| 2018.01.12. 22:02:28 |

Álarc és elegancia - Városi Diákbál a Szent István-teremben

A Székesfehérvár különböző iskoláiba járó diákok a báli hagyományoknak megfelelő módon, elegáns körülmények között szórakoztak a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent István-termében. Az este igazán a fiatalokról, a fiataloknak szólt, hiszen a programot a Városi Diáktanács közreműködésével, véleményük figyelembevételével szervezték. 
| 2018.01.12. 11:41:55 |

A tudásom az én segítőm – teltházas érdeklődés a Corvinus nyílt napján

Az alap- és mesterképzések iránt érdeklődőket egyaránt szeretettel várták pénteken a Corvinus nyílt napján. A fehérvári campus corvinusos hallgatói a duális képzések révén munkatapasztalat megszerzésére is lehetőséget kapnak. A meghirdetett szakok duális partnereivel mind a szaktájékoztató előadásokon, mind az aulában kihelyezett standoknál találkozhattak a résztvevők.
| 2018.01.11. 16:18:25 |

Végig megújult a Salétrom utcai sétány és az intézmények előtti tér

A Salétrom utcában mintegy 65 millió forintos önkormányzati beruházással újult meg a régi burkolat mintegy 6500 négyzetméternyi felületen és egységes sétány képét mutatja közösségi terekkel, és sok új paddal. A megújult utcában Fehérvár polgármestere és országgyűlési képviselője a kivitelezővel közösen tartott bejárást csütörtökön délután.