Május 12-én rendezik a 22. Critical Mass kerékpáros felvonulást Fehérváron. A hagyományos felvonulás 16 órakor indul Halesz ligetből, de már délután egy órától színes programokkkal várják a bringásokat a parkban, ahol délelőtt a Nagyok a kicsikért jótékonysági erőnap programjai várják a fehérváriakat.
A HTBK Székesfehérvári Szervezete – a Katonai Emlékparkkal és a nagyváradi Tanoda Egyesülettel együttműködve – már hatodik alkalommal rendezte meg a hadtörténelmi alapú gyermekrajzpályázatát. A hagyományokhoz hűen Nagyváradon is kiálllították a Kárpát-medencéből érkezett gyermekrajzokat.
Új programsorozat indult a Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán Alba Mater – Szülők Akadémiája néven, az első alkalomra csütörtökön délután került sor. Dr. Aczél Petra nyelvész, kommunikációkutató „Siker, boldogság, kommunikáció – tények és titkok a jövő készségeiről” címmel tartott előadást, amelyben a türelem és annak hiányának társadalmi hatásairól is szólt.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola alsó tagozatos diákjait látták vendégül. A rendőrök színes programokkal várták őket.
A vezetőség és a tagok bemutatkozásával, céljaik megfogalmazásával jelentették be a Feketehegy-Szárazréti Sportegyesület megalakulását szerdán, a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban. Fehérvár legújabb sportegyesülete a mintegy hatezer városrészi lakó számára szeretne rendszeresen tömeg,- szabadidő,- és versenyport lehetőségeket biztosítani.
A Felix Promotion pénteki, Szentesen rendezendő Magyar Ring Gáláján hat menetesre tervezett mérkőzésen lép kötelek közé az áprilisban a profik közt sikeresen debütált középsúlyú Hegyi Barnabás, a Videoton Box Klub ökölvívója. „A nagyváradi gála meccsláza szinte még el sem múlt, máris itt a következő kihívás, úgy érzem, hogy jó úton járunk.” - hangsúlyozta Kiliti Ferenc, edző.
Pécsen rendezték a Nyugat-Magyarországi Akrobatikus Rock and Roll Táncversenyének, a IV. Jysk Kupának az idei félévi utolsó versenyét. A pontszerző versenyre a fehérvári Főnix Rock and Roll SE hat formációt és két párost nevezett.
Hatodik alkalommal került sor a „Húzd keresztül...” Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Fesztiváljára Székesfehérváron. A Művészetek Házában tizenegy megyei és megyén túli együttes lépett színpadra. A rendezvénnyel A Táncház Napja országos rendezvényhez is csatlakozott városunk.
Székesfehérvár ezerötszáz végzős diákját köszöntötték szombaton a Városi Ballagáson. A Ballagási Hét eseményeit záró közös ballagásra Fehérvár 18 középfokú oktatási intézményéből 59 végzős osztály érkezett a Belvárosba. Közös városi ballagásokat már 1959 óta rendeznek Székesfehérváron és a város értékei, hagyományai között különleges helyet foglal el az, hogy Fehérvár diákváros – mondta Cser-Palkovics András polgármester.
Pénteken reggel diákok hangos forgatagával ébredt a város, a Bolondballallagás maskarás menete az Alba Plazától vonult a Zichy színpadig, ahol ötletes produkciókat mutattak be a diákok. A százezer forintos jutalmat az idei évben a Széchenyi István Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola 12.G osztálya nyerte, de a zsűri mind a 11 fellépő osztályt megjutalmazta.