Harminckilenc megyei középiskolás diák nevezett az idei Szóval győzni kommunikációs bajnokságra – a legnagyobb számban a fehérvári Vasvári Pál Gimnáziumból jelentkeztek, de a korábbi évekhez képest most több vidéki intézmény tanulói is regisztráltak. A bajnokjelölteket pénteken, november 19-én várják a válogatóra, amelyet a Városháza Dísztermében rendeznek.
A változás ereje: hogyan fejlődjünk kiszámíthatatlan környezeti viszonyok között? címmel tartott előadást a Megyeházán Dr. Porkoláb Imre, a Mathias Corvinus Collegium Vezetőképző Akadémia igazgatója. A katonai és vállalati stratégia egyik legkiválóbb nemzetközi szakértője az egyéni és szervezeti tanulási folyamataink radikális újragondolását sürgeti annak érdekében, hogy ne maradjunk le a folyamatos technológiai változások és krízisek által generált helyzetekben.
25 éves lesz jövőre a FEZEN. A székesfehérvári fesztivál jubileumi programmal készül a negyedszázad megünneplésére. Mások mellett érkezik a Mercyful Fate, az Epica, a Death Angel, a Bagossy Brothers Company, a Vad Fruttik: is. Az első 17 név után decemberben tovább bővítik a fellépők listáját a szervezők, külföldi és magyar nevekkel egyaránt, minden műfajból.
A „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület szervezésében fiatal felnőttek számára szervezett Székesfehérváron találkozót a jelenleg még állami gondozásban élő diákoknak.
A Prosperis Alba Kutatóközpont Nonprofit Kft. megbízásából a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális központ hirdette meg a Szóval győzni kommunikációs bajnokságot. A versenyre a kommunikáció iránt érdeklődő, a megye valamely középfokú oktatási intézményében tanuló, 10–13. évfolyamos diákok jelentkezhetnek a fehervariprogram.hu oldalon található regisztrációs lap kitöltésével.A határidő: november 16., péntek éjfél.
Elkészült a szerkezete aSzékesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium új tornateremének, mely mellett egy új ebédlő és konyha illetve egy új díszterem is épül és 12 új tanteremmel is gazdagodik az intézmény.
Kötetbemutatót és beszélgetést szerveznek A párttal, a néppel… – Eszmék és politikai mozgósítás a Kádár-korszakban című könyvhöz kapcsolódóan. A program november 18-án, csütörtökön 17.00 órakor kezdődik a Mathias Corvinus Collegium Székesfehérvári Képzési Központjában, ahol a szerzővel, Pap Milánnal találkozhatnak az érdeklődők
Idén is saját ünnepséggel készül Szent Márton napjára a Fehérvári Polgárok Egyesülete. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban kulturális produkciókkal, népdalokkal és előadással emlékeztek meg Szent Mártonról.
Átadták az új digitális tantermet a Székesfehérvári István Király Általános Iskolában. Ez a harmadik olyan intézmény a városban, ahol ez megvalósult. A termet a KÉPES – Közösségi Értékteremtő Program újdonságaként hozta létre az Alba Innovár Digitális Élményközpont. Jelenleg az alkalmazandó speciális módszertant tanulja hat István Iskolás pedagógus, az oktatás várhatóan a második félévben kezdődhet el.
Szerdán délelőtt mintegy kétszáz fiatal állt rajthoz a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Bugát Pál Technikumában, hogy a Movember mozgalomhoz csatlakozva futással hívják fel a figyelmet a férfiak egészségmegőrzésére.