Közös út, közös jövő címmel szerveztek konferenciát a zöld diák-önkormányzati képviselőknek és tanáraiknak a Mobilitási Hét programsorozatában. A fenntartható fejlődésről és a biztonságos kerékpározásról tartottak előadást Mészáros Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium osztályvezetője, illetve Májer László rendőr százados.
A hét minden napjára kínál érdekes programokat a gyerekeknek a Fehérvári Pagony. A Királysor 66. szám alatt hétfőnként Babzsák címmel iskolai előkészítő foglalkozásokra, keddenként gyerekjógára, szerdánként mesealkotásra, csütörtökönként sakk-foglalkozásra, péntekenként pedig hangszeres játékokra és diavetítésre várják a legkisebbeket.
Október 14-től ingyenes felkészítő tanfolyam indul a Studium Generale szervezésében, a Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán. A kurzus havonta két alkalommal, matematikából és történelemből kerül megrendezésre. A felkészítőre elsősorban a végzős középiskolásokat várják, de a 11. évfolyamos középiskolások jelentkezését is örömmel veszik.
A VI. Székesfehérvári Jótékonysági Estély bevételeiből illetve a II. Adventi Jótékonysági Futáson összegyűlt pénzösszegekből idén a fehérvári kórház gyermekosztályát támogatták. A mintegy 6 millió forintos összegből összesen 48 ágyat vásárolt a Szent György Kórház Újszülött, Csecsemő és Gyermek Osztálya, ahol európai színvonalú ellátást kaphatnak a beteg gyerekek.
Schermann Edére, a legendás székesfehérvári testnevelő tanárra, a tornasport ikonjára emlékeztek egykori tanítványai és tisztelői a hétvégén, a korszakos pedagógus születésének centenáriumán. Az emlékidéző délutánon bizonyosságot nyert, a kivételes tanítók öröklétűek, s a tanítványok felemelt fejjel gondolhatnak az egykori mindennapokra.
A Széna téri Tagkönyvtárban gyönyörű kézműves babákat láthatunk az ősz első hónapjában. Az érdeklődők hétfőn délután az alkotó Forrayné Zsuzsával közösen varrhatnak és próbálhatják ki a játékkészítést. A kiállítást szeptember 30-ig láthatjuk a könyvtár nyitvatartási idejében.
Az idei évben az évad első nagyszínpadi premierje, a Pál Utcai Fiúk bemutatója előtt vehette át az idei díjazott a Pro Theatro Civitatis Albae Regalis díjat. Az elismerést ezúttal Dr. Matuz János író, rendező, forgatókönyvíró, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa vehette át, aki Szikora Jánossal együtt érkezett városunkba öt évvel ezelőtt. Ez idő alatt a rendezői tevékenysége mellett kiemelkedő munkát végzett a közösségépítésben a város tehetséges fiataljainak bevonásával.
A Bory Jenő Általános Iskola diákjainak munkáiból nyílik kiállítás jövő kedden, Székesfehérváron. Száznál is több, válogatott alkotást tekinthetünk meg a Bory-várban. A tárlat a Bory-vár nyitva tartási idejében, naponta 9.00-17.00 óra között látható.
2016 után ismét lesz Székesfehérváron FIN, a Fehérvári Irodalmi Napok, szeptember 26-án kezdődnek és október 1-jén érnek véget. A hat napos fesztiválon 11 helyszínen 14 program várja az érdeklődőket. Az idei Fehérvári Irodalmi Napok vendége lesz Bereményi Géza Kossuth-díjas író, dalszövegíró is.