Székesfehérvárra érkezett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara iskolai tájékoztató sorozata. Az "Itthonról Otthonra" fórum az egészségtudatos táplálkozásról, a magyar mezőgazdaság sokszínűségéről és a Fejér megyei termelőkről adott hasznos információkat a Hétvezér Általános Iskola és a Teleki Blanka Gimnázium diákjainak.
„Székesfehérvár a fejedelmi székváros” címmel megjelent a gyermekrajzokkal illusztrált 2018-as fehérvári naptár, amelyet ünnepélyesen mutattak be és adtak át kedden, a Városházán. Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület kezdeményezésében idén a Bory Jenő Általános Iskola 14 diákja vett részt, sőt, minden naptároldalhoz egy-egy vers is tartozik Balajthy Ferenc, költő jóvoltából.
“Színek és formák” címmel, a Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat keretében nyílt meg a Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium fotográfus tanszak diákjainak kiállítása a Kisfaludi Közösségi Házban. A tárlatot dr. Bakonyi István, irodalomtörténész nyitotta meg.
A Himnuszünnepen a Szabad Színház utánpótlás csoportjának, a Prikulics Gyermekszínháznak a tagjai délután egy órától mondtak verseket, himnuszokat az Igéző előtt a Fő utcán, míg a felállított paravánon múzsákat és költőket párosíthattak az arra járók, a Szent István Király Múzeum Rendház épületére pedig öt órától vetítették ki a Himnusz kéziratát.
Figyelemfelhívó programmal csatlakozik Székesfehérvár a XII. Európai Méhnyakrák Megelőzési Héthez. Február 1-jén 14 órától szeretettel várnak minden érdeklődőt a Fehér Palota Üzletközpontba, ahol a kulcsfontosságú prevencióról, a HPV elleni védőoltásról és a szűrővizsgálatokról adnak tájékoztatást a szakemberek.
Szombaton a Régiós Terem Rögbi Torna első fordulóján vettek részt közép-dunántúli utánpótlás csapatok, Székesfehérváron az István Király Általános Iskola tornatermében. A rendezvényen 14 csapat 125 játékosa mérte össze tudását.
Nagy sikerrel zárult a már második alkalommal megrendezett "Day at the Comuseum", regionális angol nyelvű szabadulójáték, melynek rendezője és házigazdája a Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium volt.
Tizenharmadik alkalommal hirdette meg a Tollpihe Meseíró Pályázatot a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület, a Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola és a Fehérvári Médiacentrum. A beérkezett 41 mesét írókból álló zsűri értékelte Kálnay Adél, Sohonyai Edit és Adorján Viktor részvételével. A 3-4., valamint az 5-8. évfolyamosok versenyének eredményhirdetése pénteken volt a Városháza Dísztermében.
A már több éves hagyományra visszatekintő Múzeumok vagy Fürdők Éjszakája mellett idén is megrendezik a Jégpályák Éjszakáját. A január 20-i eseményhez két fehérvári jégpálya is csatlakozott: az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban kedvezményes családi jeggyel, a Kori Ligetben pedig féláras jeggyel várják a korcsolyázókat.
Mit kezdjek a csenddel? Hogyan hallhatom meg Isten hangját? Mit tegyek az Oltáriszentség előtt? „Uram, taníts minket imádkozni!”- mottóval január 23-án, 18 órakor 12 alkalomból álló sorozat indul Székesfehérváron, a Ciszterci (Nagyboldogasszony) templomban, - minden kedden 18 és 20 óra között - Dr. Fábry Kornél atya tanításai alapján, Imrefi Mór ciszterci szerzetes vezetésével. Zenei szolgálatot végeznek a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai.