Fejér megyében a Gaja Környezetvédő Egyesület felhívására minden esztendőben közel két tucat önkéntesekből álló csapat veszi fel a küzdelmet a tájsebek begyógyításáért. 2018-ban 22 megyei szervezet ezerötszáz önkéntese mintegy 225 köbméternyi illegális szemetet számolt fel és helyezett el legális hulladéklerakón. A programban résztvevőknek kedden, a Hiemer-házban mondtak köszönetet munkájukért.
A Víz Világnapja alkalmából meghirdetett megyei rajz és irodalmi pályázat díjátadó ünnepségére gyűltek össze a Fehérvárról és Fejér megye számos településéről érkező díjazottak csütörtökön, Székesfehérváron, a Fejérvíz Zrt. nagytermében csütörtökön délelőtt. Ebben az évben mintegy 400 alkotást küldtek be a gyerekek.
Az aktív, egészséges életmódot, a rendszeres testmozgást népszerűsíti, és az életmódváltást ösztönzi a Mozdulj Fehérvár!, amelynek a MOL Aréna Sóstó rendezvényközpont ad otthont. Március 23-án, szombaton két szinten, összesen 2 ezer négyzetméternyi területen várják a sportolni vágyókat a legkülönfélébb programokkal.
A Városháza Dísztermében köszöntötte a németországi Hohenmölsenből érkezett 16 diákokat és kísérőiket Mészáros Attila alpolgármester. Ötnapos székesfehérvári tartózkodásuk idején a német vendégdiákok a Tóvárosi Általános iskolások vendégszeretetét élvezik, családoknál vannak elszállásolva és együtt tanulnak magyar társaikkal.
Ötödik alkalommal szervezi meg Nehézségi Falmászó Versenyét március utolsó hétvégéjén a Rotpunkt Sziklamászó Egyesület az István Király Általános Iskolában. A Minitől (-2010) a Senior kategóriában versenyzők részére az előnevezés március 21-én, csütörtökön zárul, de lehetőség lesz még a versenynapon is a mászókhoz csatlakozni.
Öt versenyzővel nevezett a Varkocs György Box Club a X. Nemzetközi Szalacska Kupára. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség versenyén Németh Zsolt (serdülő, 52 kg) bajnok lett, Balogh Bálint (junior, 60 kg) bronzérmet szerzett. Nagy Evelin (junior, 57 kg) a döntőig menetelt, ott viszont vereséget szenvedett, így ezüstéremmel térhetett haza. Major Milán (ifi 64 kg) szintén döntőt vívott, ahol kiütéssel nyert és Lénárt Péter (felnőtt +91 kg) szintén bajnok lett.
Idén is közel ezer diák nevezett a Fejér Megyei Diáknapokra: április 12–14. között a megye középiskolásai tizenkét művészeti kategóriában, 525 produkcióval és alkotással mérik össze tudásukat Székesfehérváron. A legnépszerűbb kategória a vers- és prózamondás: a zsűri hetvenhat produkciót fog elbírálni.
A kedd esti záróprogrammal véget ért a Modell Európai Parlament (MEP) XVII. Nemzeti ülése Székesfehérváron. Múlt csütörtök óta csaknem száz, az ország számos pontjáól érkezett középiskolás modellezte az Európai Parlament működését bizottsági és plenáris üléseken, vitákon. A Városháza Dísztermében rendezett záró esten többek között külföldi tanulmányutakkal, nemzetközi továbbjutással és képzési lehetőséggel jutalmazták a legkiválóbban szerepelt diákokat.
A mentorsorsolással folytatódott a X. Fehérvári Versünnep. A döntőbe jutott 12 diák felkészülését a Vörösmarty Színház színművészei segítik. A döntősöknek három hetük lesz arra, hogy felkészüljenek a fináléra, amelyet április 6-án, szombaton 10 órától rendeznek meg a Városháza Dísztermében.