Több ezren ünnepelték együtt júniusban a tanév zárását és a tanévnyitó kapcsán ismét megtelt a Zichy színpad előtti tér. A tanévzáró buli, a Helló nyár! mintájára idén a szünet lezárásakor is ingyenes koncertre várták a fiatalokat. A Bye Summer! nyárbúcsúztatón fellépett a Punnany Massif, a Cloud 9+ és DJ Revolution is.
A Vörösmarty Színház esszépályázatot hirdet diákok, valamint felnőttek számára, amelynek témája: legemlékezetesebb pillanataim a Koronázási Szertartásjátékon. A pályázatok beérkezésének határideje: 2018. szeptember 17. hétfő, 10 óra.
Szeptember 3-án 14 órától nyílik meg az OFA által támogatott Diplomamentő II. program. A jelentkezés nem annyira bonyolult, de körültekintést igényel és mindenképpen fel kell venni a kapcsolatot a képző intézménnyel, mivel az előzetes tudásfelmérés kötelező eleme a pályázásnak.
Két nagyobb felújítás is történt nyáron a Felsővárosi Óvodában: önkormányzati forrásból lecserélték a 131 éves épület tetejét és a KÉPES program keretében megújult az intézmény udvara is. A kettő beruházás mintegy 68 millió forintba került. Az intézmény még 1887-ben kezdte meg működését a Felsővárosban.
Augusztus 30-án, csütörtökön 18 órakor Ultimate Frizbi, mindenki számára nyílt edzés kezdődik a First Fielden. (Takarodó út 3.) Az edzéseken való részvétel ingyenes, jelentkezni a fehervarfrizbi@gmail.com címen lehet, akár az edzés napján is. Részleteket az alábbi linken olvashat: https://www.facebook.com/fehervarfrizbi
Pénteken este a Zichy színpadon rendezik a Bye Summer című, nyárbúcsúztató programot. Emiatt forgalomkorlátozások lesznek péntek déltől szombat reggelig, az érintett buszjáratok terelőútvonalon közlekednek.
Augusztus 31-én a Bye Summer! programmal zárul Székesfehérvár idei nyári kulturális rendezvénysorozata. A Zichy színpadon rendezett nyárzáró, tanévindító rendezvényen fellép a Cloud 9+ és a Punnany Massif, emellett Dj. Revolution is szórakoztatja a fiatalokat.
Az Országos Gerincgyógyászati Központ szakemberei által kidolgozott, a biomechanikailag helyes testtartás kialakítását, automatizálását és fenntartását szolgáló, speciális mozgásanyagot sajátíthatnak el szeptember 4-én Székesfehérvár testnevelői, edzői, akiket fórumra és gyakorlati felkészítésre várnak kedden a Jáky József Szakgimnázium és Szakközépiskola tornacsarnokába. A részletekről az esemény szervezői sajtótájékoztatón számoltak be kedden, a Hiemer-házban.
A Fehérvár Táncosa versenyzői az elődöntőre felkészítő táborban vesznek részt augusztus 27–29. között, hétfőtől szerdáig. A tábor három helyszínen zajlik, a Felsővárosi Közösségi Házban Szóka Roland, a Kecskeméti City Balett táncosa segíti a fiatalok felkészülését.
Az Alba Fehérvár felnőtt csapatának játékosai is közreműködnek azon a toborzón, amit szeptember 8-án, szombaton délelőtt, 9.30-tól 12 óráig tartanak az Alba Regia Sportcsarnokban, 2007 és 2010 között született gyerekek számára. Az eseményre várják azokat a fiúkat, akik kedvet és tehetséget éreznek a kosárlabdához. Sportfelszerelést hozzatok magatokkal, mindenkit szeretettel várnak a Gáz utcában.