Rollerek, magyar közutas munkagépek és zsivajgó gyerekek lepték el hétfőn délelőtt a Németh László Általános Iskola előtti teret, ahol immár hetedik alkalommal tartották meg az általános iskolásoknak szóló közlekedési kultúra napja programot. A cél az, hogy a fiatalok megtanuljanak jól közlekedni és értsék, miről szól a KRESZ.
Hat székesfehérvári és további hat Fejér vármegyei testnevelő tanár is bejutott Az év tesitanára verseny vármegyei döntőjébe. Május 11-ig szavazatunkkal segíthetjük őket, hogy bekerüljenek a végső körbe a megmérettetésen. A megtisztelő címen túl a győztesek értékes díjakat is kapnak.
Folytatódik a magyar költészet napja alkalmából indított versklub a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban: május 12-én, hétfőn 18 órától az „enni, inni, álmodni” témakörben válogathatnak, hallgathatnak, elemezhetnek szebbnél szebb költeményeket a versbarátok Kozáry Ferenc színművész vezetésével. A részvétel ingyenes.
Szorgos kezek csiszoltak, festettek padokat, illetve ültettek növényeket péntek délután a Feketehegy-Szárazréti Idősek Otthonának udvarán. Munkájuk nyomán még kedvesebb, otthonosabb külsőt öltött az idősotthon kertje, ahol a lakók is szívesen időznek.
Az István Király Általános Iskolában adott otthont a Kisiskolások Közlekedési Kupája, a Kerékpáros Iskola Kupa, valamint a Ki a mester két keréken? elnevezésű vetélkedők vármegyei döntőinek.
A madarak és fák napjához kapcsolódóan zárult a Planéta Pajti környezetvédelmi program harmadik évada a Hétpettyes Óvoda Mese-Vár Tagóvodájában. A Planéta Pajti Program a 4-7 éves gyerekeket célozza annak érdekében, hogy a környezetvédelem fontosságát a megtapasztalás útján ismertesse meg velük.
Szemléletformáló programokra várja a felnőttek, egyesületek, cégek és diákcsoportok jelentkezését a Depónia a nyári időszakban is. Akár egy tábori program részeként is vállalnak telepbejárást Csalán!
Májusban is nyitott kapukkal várják az óvodásokat és kisiskolásokat a Tálos Edit Alapítvány Zeneovi foglakozásai. Hétfőn és pénteken délután énekelhetnek, táncolhatnak, zenélhetnek együtt kicsik és nagyok.
Történelemből középszinten 72 834, emelt szinten pedig 8484 diák vizsgázott szerdán. A hosszú esszénél a Rákóczi-szabadságharc vagy a bethleni konszolidáció közül lehetett választani.
2025. június 30. és 2025. augusztus 15. között, hét héten keresztül fogadja a Bregyó közi városi napközis tábor a gyerekeket. A Székesfehérvári Ifjúsági Táborban Velencén pedig 2025. július 6. és július 25. között, három turnusban (turnusonként 5 éjszaka időtartamban) várják a táborozókat.