Megérte az elmúlt három nap megfeszített munkája: a diákság mindennapi életét, tanulási körülményeit segítő, 48 pontból álló javaslatcsomagot fogadott el vasárnapi záró ülésén az Országos Diákparlament. Az ajánlásokat dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár vette át, aki a következő diákparlamenti ülésig az Országos Diáktanáccsal karöltve segíti, hogy a javaslatok közül minél több megvalósulhasson.
A pék és az édességkészítő szakma legjobb tanulói vettek részt a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, amelynek idén Székesfehérvár adott otthont. Az országos megmérettetésen az elmúlt héten húsz végzős fiatal mérte össze tudását.
A szekcióülések után Székesfehérvár Belvárosával ismerkedtek meg szombat délután az Országos Diákparlament tagjai, akiket Mészáros Attila alpolgármester és a Tourinform Iroda idegenvezetői kalauzoltak. A nap végén táncház és DJ várja a fiatalokat, és összeül a szerkesztőbizottság is, hogy vasárnap reggelre elkészüljön a végső javaslatcsomag. Így kezdődött pénteken a XIII. Országos Diákparlament
A vármegyék és Budapest képviseletében 117 diák érkezett pénteken a középiskolások országos érdekképviseleti tanácskozására, amelynek immár hatodik alkalommal ad otthont Székesfehérvár. A Sóstói Stadion rendezvénytermében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a küldötteket, majd dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár nyitotta meg az ODP-t.
Harmadik alkalommal rendeznek idén görög táncházat a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. Március 22-én, szombaton 15 órakor kezdődik a program, melyen a Sirtaki Tánccsoport tanítja a lépéseket. A programra nem szükséges párban érkezni.
Az SHS Építő Kft. és az iGenerációért Egyesület jóvoltából a nevelőszülőknél élő, illetve saját családjukban, de nehéz körülmények között nevelkedő fiatalok elsőként próbálhatták ki az elektromos gokártozás élményét.
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szerdai ülésén a drogfogyasztási szokásokról és a magyarországi kábítószerhelyzetről adott átfogó képet a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója. Téglásy Kristóf székesfehérvári előadásában ismertette a magyar drogellenes politika kiemelt, hármas alapelvét, majd a fórumon résztvevő szakemberek osztották meg tapasztalataikat, javaslataikat.
Az idei nyáron már egy megszépült táborépületben és modern környezetben élvezhetik majd a nyári vakációt a gyermekek a Bregyóban. Javában zajlik már a napközis tábor épületének teljes felújítása, és annak közvetlen környezete is megújul. A tábor épülete után a Bregyó vizesblokkjait újítják fel.
Rendhagyó énekórát tartott kedden délelőtt Székesfehérváron a Muzsikás együttes. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola Liget sori és Szárazréti intézményeiben, valamint a Vasvári Pál Általános Iskolában tanuló diákok különleges zenei élménnyel lettek gazdagabbak.
Középiskolás diákoknak szerveznek nyílt napot 2025. március 28-án, pénteken 14.30 órai kezdettel a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban. Az érdeklődők többek között szimulációs gyakorlatokat kísérhetnek figyelemmel a Skill laboratóriumban, illetve ellátogathatnak a Gyermekosztályra és a Radiológiára is. Jelentkezni március 22-ig lehet.