Hét területi előválogatót követően 2020. március 6-án, pénteken 10 órától Székesfehérváron, a Művészetek Háza színháztermében rendezik meg a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny Fejér megyei döntőjét a felső tagozatos és középiskolás korosztálynak.
A székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár XI. alkalommal hirdeti meg határok nélküli meseíró pályázatát, amelyre magyar nyelven írott meséit várnak 2020. március 13-ig.
A napéjegyenlőségekhez és a napfordulókhoz kapcsolódik az Évkerék 2020: a Gárdonyi Géza Művelődési Ház általános és középiskolásokat megszólító vetélkedőjére hétfőig lehet jelentkezni. A természethez és a hagyományokhoz kapcsolódó sorozathoz tíz fős csapatok jelentkezését várják a megyéből.
Schermann Edére, a fehérvári tornasport 103 évvel ezelőtt született, korszakos egyéniségére emlékeztek a székesfehérvári testnevelő tanár nevét viselő városi háromszeres középiskolás fiú tornaversennyel, szerdán a Vasvári Pál Gimnázium tornatermében. A városi diáksport program célja a versenylehetőség biztosítása és emlékezés mellett a torna népszerűsítése volt. A versenyszámok között talaj, ugrás és választhatóan gyűrű vagy korlát szerepelt.
Látványos bevonulás, csatajelenet, rabszolgavásár, gladiátorok viadala - csak néhány program az idei Floralia tavaszköszöntő ünnep kínálatából, mely április 25-26-án eleveníti fel a római ünnepet a Gorsium Régészeti Parkban. A több évtizedes hagyományokra visszatekintő rendezvény idén sok újdonságot tartogat a látogatók számára.
Hétvégén véget ért a négy fordulós terem rögbi bajnokság, az eredményhirdetést az utolsó forduló végeztével Sóskúton tartották. Megyénk csapatai remekül helytálltak a négy fordulós megmérettetésen, az elért eredményeiket az alábbiakban közöljük.
Tizenegyedik alkalommal szervezi meg a Fehérvár Médiacentrum a Székesfehérvári Egyházmegyével, Székesfehérvár önkormányzatával, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házzal valamint a Vörösmarty Színházzal együttműködve a Fehérvári Versünnepet. A megmérettetésre március 2-ig jelentkezhetnek a fiatalok.
Az Atlantisz Program nemcsak művészeti, de oktatási és közművelődési akcióprogram is, amely segíthet abban, hogy a színház megtartsa, illetve kinevelje saját közönségét. Március 16-án és 17-én két külön bemutatót tartanak általános, illetve középiskolás diákok részvételével.
A Maroshegyen egy 50-60 gyermek ellátását biztosító új bölcsőde építésére nyújtott be még tavaly ősszel pályázatot Székesfehérvár, melyhez 1.15 milliárd forintnyi pályázati forrást kapott - adta hírül közösségi oldalán Fehérvár polgármestere Cser-Palkovics András.
Az Európai Unió Európai Szociális Alap „közösségi programok szervezése Székesfehérvár lakosai számára” című program keretében télbúcsúztató összejövetelen találkoztak a Székesfehérvár-Öreghegy Plébánia Karitász Csoportjának tagjai, támogatottjai és támogatói, valamint az általuk meghívott vendégek csütörtökön, a plébánia közösségi termében. Az eseményen műsort adott az Abai Hagyományőrző Asszonykórus.