fehérvári fiatalok

2017.04.05 |
| 2019.11.18. 17:02:00 |

124 fehérvári diák részesült Alba Regia Ösztöndíjban

A Városházán 124 nyertes pályázónak adták át az Alba Regia Ösztöndíjakat hétfőn. Székesfehérvár idén mintegy 9 millió forinttal támogatja a szakgimnáziumi és szakközépiskolai képzésben résztvevő diákok, valamint a helyi felsőoktatásban résztvevő hallgatók tanulmányait.
| 2019.11.18. 16:29:27 |

Új játszóeszközök kerültek az Ybl játszótérre - tavasszal parkosítanak

A játszótér a felújítás első ütemében mászókával, labirintussal és kétállásos hintával bővült, valamint megújultak a padok és a meglévő játszóeszközök. A fejlesztés tavasszal folytatódik a régi ütéscsillapító burkolat cseréjével és a zöldfelület rendezésével.
| 2019.11.18. 09:05:05 |

Egy bronz és két ezüstéremmel zárták az ifi országos bajnokságot a fehérvári ökölvívók

November 13-16-a között rendezték az ifi országos bajnokságot Budapesten, amelyen a Varkocs György Box Club három versenyzővel vett részt, akik közöl mindhárman éremmel tértek haza. Jónás Dominik nehézsúlyban (+91 kg) bronzérmes lett, míg Major Milán (60 kg) és Zsoldos Virág (81 kg) ezüstérmet szereztek.
| 2019.11.16. 07:38:19 |

Hetvenedik előadásához érkezett a Pál utcai fiúk a Vörösmarty Színházban

A Pál utcai fiúk  2019. november 15-i, pénteki első előadása elérte a 70. előadásszámot! A kerek előadásszám alkalmából a délutáni darab végén Szikora János igazgató a produkció pillanatképeit tartalmazó tortával köszöntötte az alkotókat. 
| 2019.11.15. 12:52:38 |

Váltófutással és szoboröleléssel ünnepelt a 65 éves Vörösmarty Szakközépiskola

Egyedülálló kezdeményezéssel ünnepelt pénteken az idén 65 éves Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskola. Az intézmény 65 diák részvételével váltófutást szervezett a Vörösmarty térig, ahol szoboröleléssel és koszorúzással zárult a program. Az iskola jubileumi rendezvényei között szerepel még nyílt nap, Vörösmarty szavalóverseny és a SZÉK-kiállítás, melyre várják a felajánlásokat.
| 2019.11.14. 15:59:12 |

P.O.D. és Alien Ant Farm - amerikai zenekarok koncerteztek Fehérváron

Nem mindennap érkeznek amerikai zenekarok Székesfehérvárra, de most egyszerre három is ellátogatott a FEZEN klubba. A P.O.D. és az Alien Ant Farm egyaránt a kétezres évek elejének népszerű zenekarai, legnagyobb slágereik többszázmillió emberhez jutottak már el a videómegosztó oldalakon. Az estét a szintén amerikai Dead Girls Academy zenekar nyitotta.
| 2019.11.14. 08:22:45 |

Pályázatot hirdetnek az Atlantisz program új logójának megtervezésére

A székesfehérvári Vörösmarty Színház pályázatot hirdet diákoknak az Atlantisz program új logójának megtervezésére. A pályázat célja egy friss szellemű, modern megfogalmazású vizuális jel létrejötte. A pályázat beérkezési határideje: 2020. február 1. éjfél.
| 2019.11.13. 16:15:00 |

Ismét Egerből hoztak haza érmeket a Varkocs György Box Club ökölvívói

Felemásan szerepeltek hétvégén a Varkocs György Box Club sportolói a III. Eger Kupán. Noha Turós Arnold vezetőedző tanítványai közül Tóth Adrián arany, Lénárt Péter ezüstéremmel tért haza a rangos, nemzetközi megmérettetésről - ahol magyar, szlovák, ukrán, román, német és osztrák versenyzők is szorítóba léptek - Nagy Evelin és Lakatos Viktor sajnos helyezetlenül zártak.
| 2019.11.13. 15:18:31 |

Vácis Movember - fiatalok futottak a férfiak egészségmegőrzéséért

Az egészségtudatos életmódra hívták föl ma a figyelmet a Váci Movember akció résztvevői. Hagyományosan a Bory-várhoz futottak el a diákok és tanáraik, többen közülük festett bajusszal teljesítve a távot.
| 2019.11.13. 10:11:37 |

Öt rendezvényt ölel fel az idei Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napok

Öt napot és öt tematikus nagyrendezvényt ölel fel az idei Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napok november 18-a és november 22-e között. Külön napot szentelnek majd a gyermekeknek, a nevelőszülőknek, a szakmának, a támogatóknak, a rendezvénysorozat pedig nyílt nappal zárul a megyei gyermekvédelmi intézményekben.