Eszközfejlesztés négy fehérvári bölcsődében

Székesfehérvár Önkormányzata a „Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése” keretében nyújtott be pályázatot és nyert több mint tízmillió forintot bölcsődék eszközfejlesztésére. Négy intézményt, a Nyitnikék, a Napraforgó, a 7. számú és a 8. számú bölcsődét érintette a mostani fejlesztés.
2019.05.13. 12:35 |
Eszközfejlesztés négy fehérvári bölcsődében

Játszóeszközöket, bútorokat, számítógépeket is sikerült beszerezni több tízmillió forint értékben négy fehérvári bölcsődébe, ami összesen 22 csoportszobát érintett – mondta Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere. Ezekre a fejlesztésekre nagy szükség volt, hiszen gyermekeinkről és az őket nevelő szakemberek munkakörülményeiről szólt ez a fejlesztés. 

Nem csak a kisgyermekek ellátásához szükséges játékparkot erősítette a pályázati lehetőség, hanem a gondozók munkáját is tudtuk könnyíteni – mondta Kertész Gabriella a bölcsőde vezetője. Szerettünk volna egy olyan sarkot kialakítani, ahol nyugodt körülmények között lehet adminisztrációs munkát végezni. A dajkák munkáját is tudtuk segíteni és a régi irodabútorok cseréje is megtörtént azon túl, hogy a gyerekekre váró szülőknek tudtunk kényelmes helyet kialakítani.

7. számú Bölcsőde (Szeder u.) 8 csoportszobája

  • bútorok (szekrények, íróasztal, polcok) + meglévő bútorok felújítása
  • takarítókocsik
  • takarítóeszköz tároló szekrények
  • játékeszközök (építőjáték, autók, gyöngyök, babák, puzzle-k, báb, babakonyha, gyermekülőke…)
  • fejlesztő eszközök (mágneses táblák + korongok, szőnyegek)
  • laptop

8. számú Bölcsőde (Tóvárosi ln.) 6 csoportszobája

  • bútorok (szekrények, íróasztalok, polcok)
  • asztali számítógép

Napraforgó Bölcsőde (Kisteleki u.) 4 csoportszobája

  • bútorok (szekrények)
  • játékeszközök (autók)
  • fejlesztő eszközök (bilibo, akupresszúrás szőnyeg, padlópárna, libikóka)
  • asztali számítógép

Nyitnikék Bölcsőde (József Attila u.) 4 csoportszobája

  • bútorok (szekrények)
  • játékeszközök (építőjáték, autók, gyöngyök, babák, puzzle-k, babakonyha…)
  • informatikai eszközök (laptop, CD lejátszó)

Városfejlesztés

  1. A vízvezeték cseréjével kezdődik a Nagyszombati út felújítása

    A kivitelező megkezdi a Nagyszombati utca felújításának első ütemét. Az ivóvízvezeték-hálózat átépítése a Zsolnai út – Aranybulla sétány közötti szakaszon, az úttest melletti zöldterületen zajlik. Ehhez kapcsolódóan félpályás forgalomkorlátozást vezetnek be, amelyet minden délután elbontanak, azaz csak a munkavégzés tényleges időtartamában kell a lezárással számolniuk a közlekedőknek.

    2026.06.09.
  2. A remény otthona

    Új helyszínen, a Szent Kristóf Plébánia épületében folytatja segítő-támogató tevékenységét a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia. A megújult maroshegyi épületben működik mostantól a nappali intézmény és a közösségi ellátás, amelyek a Móri útról költöztek át, valamint itt kapott helyet a közösségi szolgálat is. Az új épületet pénteken ünnepélyes keretek között avatták fel.

    2026.06.05.
  3. Új rámpa az otthonban

    y Új rámpa segíti az akadálymentes közlekedést a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény Feketehegy-Szárazréti Idősek Otthonában. A bruttó 11 millió forintból elkészült beruházás eredményeként a mozgáskorlátozottak az eddiginél sokkal könnyebben, akár önállóan is ki tudnak jutni az intézmény udvarára, ami jelentősen javítja az életminőségüket, a mindennapjaikat.

    2026.06.03.
  4. Okostanterem a Ciszterben

    Ünnepélyesen átadták a Ciszterci Szent István Gimnázium új okostantermét. Az intézmény ebben a tanévben csatlakozott az Alba Innovár Digitális Élményközpont programjához, melynek ez a huszadik állomása. A termet a Howmet Alapítvány támogatásának köszönhetően hozták létre és a projektben részt vett nyolc pedagógus közreműködésével mutatták be hétfőn délelőtt.

    2026.06.01.