Rejtő nyomában címmel tartott előadást kedden este az MCC Székesfehérvári Központjában Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója. A tematikus esten Száhelről, a Föld egyik legakutabb válságzónájáról volt szó, aminek kapcsán számos izgalmas téma került szóba, többek között a drogok és fegyverek útjáról, a dzsihadisták tevékenységéről és túlnépesedéssel összefüggő problémákról is hallhattunk.
Pillanatképek a Sörház-malom múltjából címmel nyílt kiállítás kedden az idén 30 éves fennállását ünneplő Kodolányi János Egyetem Fürdő utcai igazgatósági épületében. A tárlaton leírások, jegyzőkönyvek, térképek és fotók mutatják be az épületet, amely sörfőzőként, malomként és fürdőként is üzemelt egykoron.
Megkezdődött a középkori Székesfehérvár egykori legmagasabb pontján lévő, ma Géza nagyfejedelemről elnevezett tér felújítása. A járófelület felbontását követően jelenleg régészeti feltárások zajlanak azon a helyszínen, ahol egykoron az ispáni, későbbi királyi vár állt.
A székesfehérvári Sörházmalom több száz éves múltjáról nyílik helytörténeti kiállítás november 15-én, kedden a Kodolányi János Egyetem szervezésében. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak a rendezvényre.
November 15-én kedden 17 órától a Székesfehérvár és zarándoklatok sorozat nyolcadik, egyben utolsó előadására kerül sor az Egyházmegyei Látogatóközpontban. Mózessy Gergely: Körmenetek, zarándoklatok és államhatalom címmel tart előadást.
November 15-én, kedden 17 órától Mózessy Gergely előadásában "A kommunista egyházpolitika és az egyházi tömegrendezvények" címmel folytatódik a "Székesfehérvár és zarándoklatok" sorozat a Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpontban. A belépés ingyenes!
Hagyományosan az Országalmánál szervezett mécsesgyújtással emlékezett meg Székesfehérvár Önkormányzata az 1956-os forradalom mártírjairól pénteken, a nemzeti gyásznapon. 66 évvel ezelőtt ezen a napon indult meg a szovjet csapatok inváziója a szabadságharc leverésére.
Néma koszorúzással emlékeztek Székesfehérváron a 104 évvel ezelőtt aláírt padovai fegyverszüneti egyezményre. A Fekvő katona szobra előtt tisztelegtek a város közösségeinek képviselői, fejet hajtva a háborúban elhunytak emléke előtt.
Már biztos, hogy egy római épület maradványait fosztogatták illegális kincskeresők Székesfehérvár déli határában, a Börgöndi út mellett. A Szent István Király Múzeum szakemberei megkezdték a leletmentést. A feltárás nem várt eredményeket hozott: egy római kori ládika maradványai is előkerültek, és az sem kizárt, hogy az első római villagazdaságot sikerült azonosítani Székesfehérváron.
Október 22-én szombaton a Székesfehérvári Egyházmegye szervezésében 9 órakor tartanak imádságos megemlékezést az 56-os áldozatokról a forradalom 66. évfordulója alkalmából, a Székesegyház emlék-keresztjénél.