Kollektivizálás és erőszak Fejér megyében 1956 után címmel Dr. Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárának igazgatója tartott előadást a Vörösmarty Mihály Könyvtár Zsolt utcai Tagkönyvtárában csütörtökön. „A retorika szintjén önkéntes volt a kollektivizálás folyamata, a valóságban azonban sokszor fenyegetés, megaláztatások és fizikai erőszak hatására ment végbe.” - emelte ki előadásában a főlevéltáros.
Október 25-én, csütörtökön 17 órakor Kollektivizálás és erőszak Fejér megyében 1956 után címmel Dr. Czetz Balázs, levéltár-igazgató előadására várják az érdeklődőket a Vörösmarty Mihály Könyvtár Zsolt utcai Tagkönyvtárába. (Zsolt u. 34.) A belépés díjtalan.
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület, a Krajczáros Alapítvány, a Bársony István Alapítvány és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör kezdeményezésére békefát ültettek az I. világháborúban elhunytak emlékére. A Székesfehérváron, a Németh László Általános Iskola közelében, a Salétrom utcában elültetett tölgyfa százezerek véráldozatára emlékeztet és ültetői szándéka szerint évfordulók, a megemlékezések színhelye lesz, ahol idős és fiatal is fejet hajthat az áldozatokra gondolva.
Október 24-én folytatódik a Kodolányi Szabadegyetem és a Harmadik Kor Egyeteme tudományos programsorozat. Szerdán, 16 órakor Dr. Vizi László Tamás főiskolai tanár, a Kodolányi János Egyetem általános rektorhelyettese tart előadást „Összeomlás és politikai földcsuszamlás 1918 őszén” címmel a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent László termében. A belépés díjtalan, szeretettel várnak minden érdeklődőt.
A forradalom és szabadságharc hőseire emlékezve az Ötvenhatosok terén kezdődtek a városi ünnepi megemlékezések október 23-án. Beszédében Dr. Vizi László Tamás, a Kodolányi Egyetem rektorhelyettese az 56-os forradalom sajátosságairól és a fehérvári eseményekről is szólt. A részvevők megkoszorúzták a fehérvári sortűzben elhunyt fiatalok emlékművét.
A történelmi egyházak helyi képviselői, Székesfehérvár és Fejér megye közéleti vezetői, valamint emlékezők százai imáztak együtt az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiért Spányi Antal, megyés püspök meghívására hétfőn délelőtt Szent Imre-templom falán elhelyezett Fadrusz-keresztnél elhelyezett emléktáblánál.
Pénteken délelőtt két '56-os emlékhelyen szerveztek megemlékezést fehérvári középiskolások részvételével. Az Ötvenhatosok terén a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziumának diákjai, a Hotel Magyar Király '56-os emléktáblájánál pedig a cisztercis diákok adtak ünnepi műsort.
Október 23-án 15 órakor kezdődnek a városi ünnepi megemlékezések az 56-os forradalom és szabadságharc tiszteletére. Elsőként megemlékezést és koszorúzást tartanak az Ötvenhatosok terén, ahol Dr. Vizi László Tamás, a Kodolányi Egyetem rektorhelyettese mond beszédet, majd 16 órától a Városház téren "Miénk e föld!" címmel mutatnak be utcaszínházi produkciót fehérvári fiatalok részvételével.
Többéves hagyomány, hogy októberben a Székesfehérvári Városszépítő és -Védő Egyesület temetői sétára hívja a várostörténet iránt érdeklődőket a székesfehérvári Hosszú-temetőbe. A Poklosi Péter tanár úr által vezetett rendhagyó történelemóra az ott nyugvó neves személyiségek síremlékeinek és művészi értékű alkotások bemutatásával telt. Az elmúlt esztendőben ismét több különlegesen értékes síremlék, kripta és egy lépcső felújítása készült el.
Az idén "Miénk e föld!" címmel mutatnak be utcaszínházi produkciót fehérvári fiatalok részvételével az 56-os forradalom és szabadságharc tiszteletére október 23-án kedden 16 órakor. A történet egy sajátos generációs eszmélést mutat be fiatalos lendülettel, nyelvezettel, olykor humorral és iróniával.