Két izgalmas tudományos előadást kínál az érdeklődőknek a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház, a Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében. Október 25-én, hétfőn a magyarországi horvátok népi vallásossága, míg október 26-án, kedden két népcsoport, a bunyevácok és a sokácok kultúrája adja a témát, a belépés díjtalan.
Új könyv született Székesfehérvár 1867 és 1918 között épített katonai örökségének bemutatására. Szerdán a Hiemer-házban mutatták be a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum gondozásában készült kiadványt, amelyből többek között katonai objektumok építéstörténetét, köztéri alkotásokat, emlékműveket ismerhetnek meg az érdeklődők.
A Megyeházán mutatták be hétfőn a „Mesés Fejér megye” és a „Fejér megye értékei az ezer éves megye tükrében” című könyveket. Az első kiadvány Kész-Varga Mónika könnyed hangvételű szövegeivel és Simon Erika fotóival invitálja izgalmas barangolásra a fiatalokat a megye értékei között, míg a második könyv Bödő István főlevéltáros összeállításában tudományos igényességgel mutatja be Fejér épített örökségét.
Ma - október 13-án, szerdán - fél ötkor a Vasútvidék utcáinak megismerésére hívnak minden érdeklődőt. A gyülekező a Vasútállomás előtti téren lesz, rossz idő esetén pedig a Fehérvári Civil Központban rendezik a programot.
„Régi magyarországi emlékek Székesfehérváron (1001-1830)” címmel konferenciát szervez az Aegis Művészetért és Kultúráért Alapítvány. Az október 12-én, kedden 13 órakor kezdődő eseménynek a Városháza Díszterme ad otthont. A rendezvényen előadnak a korszakkal foglalkozó kutatók, a témák között Vörösmarty Mihály életműve, Bél Mátyás alkotásai, Wathay Ferenc és fő munkája is szerepet kapnak.
Az Építészet Világnapja alkalmából szervezett ünnepség keretében, a Hiemer házban adták át hétfőn a Schmidl Ferenc építészeti díjat. Az idei díjazott, Gutowski Robert a Lakatos utcában 2021-ben épült Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpont mértéktartó és mértékadó építészeti megformálásával érdemelte ki a szakmai elismerést.
Október 11-én Mózessy Gergely 16 órakor kezdődő előadása után, 17 órától a Vasútvidéki Prohászka templomban emlékeznek meg hagyományosan Prohászka Ottokár püspökről Székesfehérváron.
Október 6-án, szerdán 21:25-től a Duna Tv-n vetítik Szikora János Ítélet és kegyelem című filmjét főszerepben Gáspár Sándorral és Imre Krisztiánnal. A Sobor Antal művéből készült tv-film díszbemutatója nyáron volt Csákberényben, a történet eredeti helyszínén.
A Cselekvő Fehérvár október 6-i programját az időjárás-előrejelzést figyelembe véve átszervezték. A téma továbbra is a Várkörút, a sétát viszont virtuálisan, vetített előadás formájában tartják meg. A kezdési időpont változatlanul 16:30, a helyszín pedig a Fehérvári Civil Központ lesz.
Városnéző sétával, régészeti előadássorozattal, jó hangulatú és szórakoztató tematikus kvízjátékkal és szubjektív tárlatvezetéssel folytatódik a Múzeumok Őszi Fesztiválja október 6-tól Székesfehérváron.