Számos izgalmas program várják az érdeklődőket a Régészet Napján, melyet hatodik alkalommal rendeznek meg május 24-én és 25-én országszerte. Az aktuális téma a múlt sötét oldala, a titkok feltárása. Székesfehérváron a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületébe várják az érdeklődőket, hallhatunk például az őskor- és az épületkutatásról, illetve a kincskeresésről. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Május 21-én, kedden 15 órakor „Ha még egyszer azt üzeni… A Kossuth-nóta és időszerűsége” címmel Dr. Lukács László, néprajzkutató, egyetemi tanár tart előadást a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében, a néprajzi állandó kiállítás termében. A belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
13 klub 18 csapatának 54 versenyzője mérte össze tudását az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület (ARNYE) szellemi vetélkedőjének első fordulójában csütörtökön. A felkészült csapatok között szoros verseny folyt, és az eredmények alapján a szeptemberi döntőbe az Alsóvárosi és a Mérnök Klub mellett, a Vízügyi és az Öreghegyi Klub két-két csapata jutott.
Az elődöntővel kezdődött az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület által szervezett történelmi vetélkedő. A nagy létszám miatt három csoportra bontották a jelentkezőket, akiknek egy tesztet kellett megoldaniuk IV. Béla uralkodásával és Székesfehérvár történelmével kapcsolatban. Az eredmények alapján hat csapat jut tovább a szeptemberi fináléba.
Az Árpád-ház programhoz csatlakozva IV. Béla király címmel hirdet szellemi vetélkedőt idén az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület. Az évről-évre megrendezett megmérettetés célja, hogy méltóképpen emlékezzenek meg királyainkról, valamint városunk, Székesfehérvár történelmi múltjáról. A vetélkedőre idén 18 csapat nevezett, a szeptemberi döntőben pedig a legjobb hat csapat mérheti majd össze tudását.
Élő történelmi sakk, hagyományőrző bemutatók és tárlatvezetés is volt szombaton az Emlékhelyek Napján. Székesfehérvár Nemzeti Emlékhelye is kitárta kapuit, hogy a látogatók felfedezhessék a magyar királyok egykori koronázótemplomának történetét és titkait.
Hagyományos országos seregszemléjét rendezi a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Fejér Megyei Alba Regia Szervezete május 12-én, vasárnap a Művészetek Házában. A XXXIV. Alba Regia Éremgyűjtő Találkozón mintegy 400 fő részvételével lesz szabad éremcsere és vásár.
Pénteken mutatták be a Szent László kora és kultusza című tanulmánykötetet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A kötettel a szent királyokról - Szent Istvánról, Szent Imréről és Szent Lászlóról - rendelkezésre álló ismereteket tudományos igénnyel feldolgozó sorozat teljessé vált. Köszöntőt mondott Spányi Antal, püspök, a kiadványt bemutatta Dr. Török József egyháztörténész, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár, közreműködött Hirtling István, színművész.
Május 11-én, szombaton, az Emlékhelyek Napján Székesfehérvár Nemzeti Emlékhelye is kitárja kapuit, hogy a látogatók felfedezhessék a magyar királyok egykori koronázó templomának titkait, kincseit. Az országos programsorozat beharangozó sajtótájékoztatója csütörtökön Fehérváron, a Nemzeti Emlékhelyen volt, ahol a a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója és Fehérvár polgármestere tájékoztattak a részletekről.
Miklósa Erika és Batta András országjáró kulturális magazinja, a Partitúra szerda este Székesfehérvárra és környékére kalauzolt el, a sok meglepetésvendég mellett Fa Nándorral is találkozhattunk. - írta tudósításában a fidelio.hu kulturális szakportál.