-
Kotsis Iván fehérvári épületei
Amikor a székesfehérvári városvezetés, élén Csitáry G. Emil polgármesterrel, az 1930-as évek elején több évtizednyi huzavona után elhatározta a Városháza bővítését, a két fiatal építész, Molnár Tibor és Schmidl Ferenc nagy lelkesedéssel fogadták a feladatot. Azt azonban tudták, hogy a munkálatok megtervezéséhez egy nagy tapasztalattal bíró szaktekintélyre van szükség, aki a tudása mellett a nevét is adja a vállalkozáshoz.
2026.08.10. -
„Mondd el fiaidnak!”
A Várkörút és a Rákóczi utca kereszteződésében egy nagy fekete kőtábla emlékeztet az egykori zsinagógára és az 1944-ben elhurcolt zsidóságra. Ha a helyi izraelita közösségről van szó, a legtöbben a vészkorszakot és az azt közvetlenül megelőző éveket idézik fel. Talán azért, mert nem ismerik a korábbi időket, mint ahogy sokan azt sem tudják: ma is létezik hitközség a városban.
2026.08.06. -
A hajdani öreghegyi nyaralókról
Az egykori Fiskális dűlő az Öreghegy, a város legrégebbi szőlőhegyének kapuja. Nevét arról kapta, hogy présházas telkeit többnyire városi tisztviselők, hivatalnokok vásárolták meg, amelyeken kisebb-nagyobb szőlőhegyi lakokat, több esetben neves építészek által tervezett villákat építtettek, kereszteket és más emlékeket emeltek. A környéket egy rövidebb sétával bejárva számos érdekességre bukkanhatunk.
2026.08.02. -
Királykúton a makett
Mostantól a Királykút Emlékházban nézhető meg az egykori székesfehérvári koronázóbazilika 1:75 méretarányú makettje. A hatalmas templom 12. századi állapotát bemutató – még 2013-ban készített – modellt a Fejér Szövetség ajándékozta Székesfehérvárnak. Az épületrekonstrukciót Földi Zoltán önkormányzati képviselő vette át csütörtökön.
2026.07.30.
Fehérvári ki kicsoda, avagy emberek a nevek mögött – izgalmas városismereti séta indul szombaton
Váczi Márk várostörténész vezetésével indul újabb ismeretterjesztő séta Székesfehérvár Belvárosában október 14-én, szombaton 10.00 órakor a Tourinform Irodától. Ezúttal a Székesfehérváron egykor élt, illetve a városhoz kötődő híres személyeket ismerhetjük meg.
2023.10.12. 08:33 |
Székesfehérvár utcái, terei számos híres, köztük több helyi kötődésű személy nevét viselik, és szobraik, emléktábláik díszítik a köztereket. A mintegy kétórás, szombati városismereti sétán megismerhetjük ezeket a személyeket, megtudhatjuk, hogy ki volt Szőgyén Maris, melyik utcát nevezték el Csók Istvánról és hol állt eredetileg Szent Imre herceg szobra?
Az ismert személyekről Váczi Márk történész mesél a résztvevőknek. A séta második részét november 25-én, szombaton 10.00 tartják. A találkozási pont a Tourinform Iroda bejárata előtt lesz, a részvételi díj 1.500 forint. Előzetesen a Tourinform Iroda honlapján keresztül lehet regisztrálni.