-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Emlékérmét bocsátottak ki a Pákozdi Katonai Emlékpark - Nemzeti Emlékhely tiszteletére
A 3000 Ft névértékű emlékérme a Nemzeti Örökség Intézete kezdeményezésére 2014-ben indult, a hazai nemzeti emlékhelyeket bemutató sorozat tizedik eleme. Az emlékérmét Molnár Mercédesz Dorisz szobrászművész tervezte.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc első győztes csatájának 175. évfordulóján a Magyar Nemzeti Bank „Pákozdi Katonai Emlékpark” megnevezéssel bronzpatinázott színesfém emlékérmét bocsátott ki. A 3000 Ft névértékű emlékérme a hazai nemzeti emlékhelyeket bemutató sorozat 10. elemeként jelenik meg. A sorozat a Nemzeti Örökség Intézete kezdeményezésére 2014-ben indult, tagjai technikai specifikációjukban azonosak. Tartalmukat tekintve azt az irányelvet követik, hogy az érme egyik oldalán egy, a teljes emlékhelyet reprezentáló kép jelenik meg, míg a másik oldal annak egy karakterisztikus részletére fókuszál.
A „Pákozdi Katonai Emlékpark” megnevezésű emlékérme előoldalán az 1848. szeptember 29-én vívott pákozdi csata emlékére 1951-ben állított obeliszk (Kiss Kovács Gyula kétszeres Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, érdemes művész alkotása) ábrázolása látható, háttérben a nemzeti emlékhely környezetével és a Velencei-tóval.
Az előlapon találhatóak továbbá a törvényes fizetőeszközök kötelező elemei: a kibocsátóra utaló „MAGYARORSZÁG” felirat, balra középen, két sorban a kibocsátás helyét jelölő „BP.” verdejel és a kibocsátás évét megörökítő „2023” verési évszám, az obeliszk ábrázolásától jobbra, két sorban a „3000” értékjelzés és a „FORINT” felirat olvasható.
A hátoldalon a középmezőben a Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely felülnézeti ábrázolása látható, melyet külső gyűrű övez.
A külső gyűrűben a nemzeti emlékhely megnevezése olvasható két félköriratra tagolva (fent a „KATONAI EMLÉKPARK • PÁKOZD” felirat, lent a „NEMZETI EMLÉKHELY” felirat), bal oldalon a nemzeti emlékhelyek emblémája, jobb oldalon az emlékérmét tervező Molnár Mercédesz Dorisz szobrászművész mesterjegye látható.
Az emlékérme 90% réz és 10% cink ötvözetéből készült, súlya 18,4 gramm, átmérője 37 mm, széle recézett. Az emlékérme ezúttal is korlátozott, 10 000 darabos példányszámban jelenik meg, bronzpatinázott kivitelben.
Az emlékpénzek értékközvetítő és ismeretterjesztő szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében, a „Pákozdi Katonai Emlékpark” emlékérme a rendelkezésre álló készlet függvényében 2023. szeptember 29-től a kibocsátást követő egy évig névértéken vásárolható meg az emlékérméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában (V. ker. Budapest, Báthory u. 7.), illetve a webáruházában.