„Evangéliumot hirdettek s apokalipszis jött” - a Kommün Magyarországon, Fejér Megyében és Székesfehérváron címmel már a második tudományos konferenciát rendezte Székesfehérvár és a Trianon Centenáriumi Emlékbizottság, ezúttal a Városháza dísztermében, melynek témája a száz esztendővel ezelőtti proletárdiktatúra Magyarországra, Fejér megyére és Székesfehérvárra gyakorolt hatásai voltak.
Az alig tizenöt éves Mátyást ugyan 1458. január 24-én választotta magyar királlyá a rendi országgyűlés, azonban királlyá, azaz legitim uralkodóvá csak hat évvel később, ma 555 éve koronázták. 1464. március 29-én, Székesfehérváron a Szent Koronát az esztergomi érsek tette Mátyás fejére.
Március 30-án, szombaton 18 órai kezdettel történelem érettségi felkészítő előadás lesz az Új Nemzedék Székesfehérvári Közösségi Tér termében. (Székesfehérvár, Kossuth utca 7.) Előadó: Strasszer Domonkos, az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakos hallgatója. Szeretettel várják az érdeklődőket.
A Lengyel-Magyar Barátság Napja alkalmából tett háromnapos látogatást a sziléziai Opoleban Székesfehérvár Önkormányzatának és a Fejér Megyei Önkormányzat delegációja. A megemlékezést és ünnepségeket több színes program, illetve városi és vajdasági egyeztetések övezték.
Szombaton délelőtt koszorúzással és gyászmisével emlékeztek meg a tizenkét székesfehérvári polgári áldozatról, - akiket 1945. március 22-én a II. Ukrán Front katonái gyilkoltak meg a Rác utcában, - a Mártírok Emlékművénél és a a Szerb Ortodox Templomban. „A testüket megölhették, de a lelküket nem vehették el. Lelkük, mint áldozatok és mártírok lelke a Jóisten kezében nyugszik.” - emelte ki Pavle Kaplan, esperes.
A II. világháború végén a Rác utcában kivégzett tizenkét székesfehérvári polgárra emlékeznek március 23-án, szombaton 10 órától a Rác utcai Szerb Ortodox templomban. A tragédiában elhunyt férfiak emléke előtt koszorúzással, majd gyászmisével tisztelegnek.
Március 15-én, pénteken 10 órakor kezdődik a Fehérvár Rugby Club a hagyományos évadnyitó Utánpótlás Olimpiai Rögbi tornája a Köfém pályán. (Zombori út 21.) Az évtizedes hagyományokra visszatekintő rendezvényen megemlékeznek szabadságharcos elődeinkről is.
Március 16-án, szombaton a szokásos helyen, a Felsővárosi Közösségi Házban lesz a Kákics együttes csángó táncháza. 17 órakor kezdődik a gyerektáncház Gula Miklós vezetésével, melyben Miki bácsi mint huszárkapitány is megjelenik, majd 18 órától Nedvig Bendegúzzal a felnőttek lépnek parkettre. A belépő 500 forint.
Március 10-e a Székely Szabadság Napja, amikor az 1854-ben ezen a napon kivégzett székely vértanúk emléke előtt tisztelgünk. Székesfehérváron idén is megemlékeztek az évfordulóról; a Balatoni úti körforgalom székelykapujánál, az Országalmánál és az Országzászló téren is kiálltak Székelyföld önrendelkezése és a külhoni magyarság mellett. A Városháza homlokzatára is kitűzték a Székelyföld lobogóját.
A végéhez közeledik a II. János Pál pápa tér felújítása. Gyönyörű egybefüggő térköves kialakítás készült a téren és a Szent István-székesegyház oldalában, ahol az egykori sírokat, falakat is jelzi a kövezet. A terület teljes megújulása 2022-re várható, hiszen a Géza nagyfejedelem tér a Bazilika belső felújítását követően készül majd el.