Épül az a 10x14 méteres színpad az Országalma körül, melyen pénteken este fél kilenckor lesz az idei Székesfehérvári Királyi Napok nyitánya. Az idei évben IV. Béla király személye áll az ünnepi események középpontjában, az ő fordulatokban gazdag élete elevenedik meg a megnyitó színpadán szóban, képben és táncban is. A megnyitót látványos fényshow zárja.
Idén is lesz Art Café a Fehérvár TV-ben: a Székesfehérvári Királyi Napokat felvezető magazinműsor a Vörösmarty Színház elől, a Színház Kávézó teraszáról jelentkezik élőben hétfőn, kedden és szerdán 18 órakor.
Augusztus 3-án, szombaton este hat órakor III. Béla és fia, II. András, valamint II. András lánya, Szent Erzsébet képviseli az idén 21 tagúra bővülő óriásbáb-családot a látványos felvonulásban. A királyokat ezúttal is hagyományőrző csapatok kísérik végig a Fő utcán, és bemutatókat is tartanak.
A városfal alapozásához használt fagerendákra bukkanhattak a régészek a Jókai utca 14. szám alatti területen. Ez is beigazolódhat a most indult tervásatás eredményei és a kutatómunka alapján.
Színpompás, látványos megnyitóval kezdődik augusztus 9-én, pénteken 20.30-kor a Székesfehérvári Királyi Napok tizenkét napos rendezvénysorozata. Az idei évben IV. Béla király koronázása áll az ünnepi események középpontjában: a tatárjárást követően rá hárult az elnéptelenedett ország újjáépítésének feladata, ezért a hálás utókor a „második honalapító” nevet adta neki.
Augusztusban péntekenként varázslatos hangulatban, fáklyafények segítségével ismerhetjük meg a város minden titkát. A Királyi Napok idején két alkalommal pedig Szent István nyomába eredünk idegenvezetőinkkel.
Érdemes lesz július 27-én, szombaton a hagyományos óriásbáb vonulás után a Vörösmarty Színháznál maradni, hiszen 19 órakor a koronázó érseket és püspököt alakító színművészekkel elevenítik fel az elmúlt évek Koronázási Szertartásjátékainak az epizódjait
Dr. Kaáli Nagy Marcell, Székesfehérvár egykori rendőrfőkapitányának kitüntetéseit, becses relikviáit és az 1938-as Szent István Jubileumi Év dokumentumait is őrzi az az emlékvitrin, amelyet csütörtökön mutattak be ünnepélyes keretek között a Városi Rendőrkapitányságon. Az eseményen a város egykori főkapitányáról Kovács Zsolt rendőr ezredes, Fehérvár rendőrkapitánya és Simon László, az emléktárgyak felajánlója emlékezett.
Szent Iván-napi búcsúra és Nemzetiségi Napra várták a híveket, illetőleg a vendégeket vasárnap, Székesfehérváron, a Rác utcai szerb ortodox templomba és a templom kertjébe. Az ünnep délelőtt püspöki szent liturgiával kezdődött, amelyet követett a hagyományos kalács és koljivoszentelés. Délután nemzetiségi tánccsoportok, zenekarok léptek színpadra, bemutatva a szerb, a német, a roma és a görög kultúra egy-egy szeletét.
Táncosok, katona- és fúvós zenekarok, a hazai könnyűzenei élet legjobbjai a Zichy-színpadon, különleges fényjátékok, a Dunántúl népi hagyományai, hamisítatlan középkori hangulat, hagyományőrzők, királyi óriásbábok, függőleges mesék, lovagi torna és számos gyerekprogram, élő óriás sakk, IV. Béla koronázása a Nemzeti Emlékhelyen – idén augusztusban is izgalmas programokat kínál a Székesfehérvári Királyi Napok.