A magyar kultúra napján hirdette ki a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata, a tavaly ősszel meghirdetett „Székesfehérvár történeti központja 2017.” pályázat eredményét. Összesen 14 pályamű érkezett negyven év alatti, fiatal építészektől. A munkákból kiállítás is nyílt az Új Magyar Képtárban.
Február 7-én, szerdán 15 órára tárlatvezetésre várják Székesfehérvár és vonzáskörzetének valamennyi történelem szakos tanárát és az igazgatókat a Fehérvár fejlődését bemutató „VárosKép - Székesfehérvár a 20. században” címet viselő kiállításra, a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületébe.
„Történelmi januárok” címmel, a Hétköznapok akadémiája sorozatban Oláh László, nyugállományú alezredes, a pákozdi Katonai Emlékpark - Nemzeti Emlékhely szakmai főreferense tartott előadást - három évforduló jegyében - szerdán, Székesfehérváron, az Európa Klubban.
Holokauszt-megemlékezést szerveznek Székesfehérváron, a Wannsee konferencia 76. évfordulója alkalmából. Január 22-én hétfőn 17.00 órakor a Zsinagóga emlékműnél kezdődik az esemény, majd 18.00 órától Török Ferenc: 1945 című filmjét vetítik az Alba Plazában. A rendezvényekre tisztelettel várnak minden érdeklődőt!
Egészen június 17-ig, a tanév végéig változatos és izgalmas kísérőprogramok kapcsolódnak a Székesfehérvár fejlődését bemutató „VárosKép - Székesfehérvár a 20. században” címet viselő kiállításhoz. A részleteket csütörtökön, sajtótájékoztatón ismertették a tárlat helyszínén, a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében.
A Vörösmarty Társaság szervezésében emlékesttel tisztelegtek a Városháza Dísztermében a 2010-ben elhunyt Sobor Antal, József Attila,- és Szent István-díjas író, festőművész, pedagógus, Székesfehérvár díszpolgára születésének 85. évfordulóján. Az emlékesten Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója bejelentette; a 2018/19-es évadban a teátrum bemutatja Sobor Antal: Perelj, Uram! című művét.
A Városház tér és a II. János Pál pápa tér közötti szakaszon hétfőn elkezdődött a kockakövek lerakása. Az Arany János utca felújításának utolsó üteme kezdődött meg a burkolat visszahelyezésével.
Az 1943. január 12-én, az urivi hídfőnél történt áttörés 75. évfordulóján, pénteken este emléktűz gyúlt a 25 esztendeje felépült Don-kanyar Emlékkápolnánál, a pákozdi Mészeg-hegyen. A dupla évfordulós, ünnepélyes, ökumenikus megemlékezésen Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a történelmi egyházak helyi vezetői emlékeztek és tisztelegtek a közel 128 ezer elesett, eltűnt, fogságba esett vagy megsebesült magyar katona emléke előtt.
Az Urivi áttörés 75. évfordulóján, január 12-én, pénteken 18 órakor emléktűz-gyújtás lesz a pákozdi Mészeg-hegyen, a Don-kanyar Emlékkápolnánál. Az ünnepségen a történelmi egyházak helyi vezetői, köztük Spányi Antal, megyés püspök emlékezik a hősi halált halt katonákra. A tűzgyújtással egyben a Don-kanyar emlékkápolna felépítésének 25. évfordulójára is emlékeznek.
A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, A Honvédség és Társadalom Baráti Kör, a pákozdi Katonai Emlékpark, a Krajczáros Alapítvány, a Vox Mirabilis Közhasznú Kulturális Egyesület és a Krisztus Király Plébánia közös rendezvényén a „…nyugtasson a Donnak zúgása” című dokumentumjátékot adták elő a Nagyváradi Szigligeti Színház művészei és a dabasi Áldos Színpad tagjai csütörtök este a Zsolt utcai Közösségi Házban.