-
Magyar hadifogolysors
A második világháború magyar hadifoglyainak sorsáról tart előadást Babucs Zoltán hadtörténész november 3-án, kedden 17 órakor a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermében. A Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont rendezvényén szó lesz az angolszász hadifogság mindennapjairól, a szovjet lágerek szörnyűségeinél is nehezebb megpróbáltatásokat kellett átélniük a hadifoglyoknak.
2026.11.01. -
Nyugodalmuk örök
Mária Terézia királynő 1777-ben kiadott rendelete értelmében megszűnt a több évszázados hazai szokás, a lakott területen belül és a templomok körüli sírkertekben történő temetkezés. Ekkoriban, a külvárosokban jöttek létre Székesfehérvár ma ismert temetői, köztük az egyik legkorábbi, a felsővárosi plébánia tulajdonában, majd kezelésében lévő Feltámadás, népies nevén Csutora temető.
2026.10.30. -
A város első fényírója
A mai értelemben vett fényképezés kezdetei az 1830-as évekbe nyúlnak vissza. Magyarországon 1840-ben készült el az első dagerrotípia, s bár Székesfehérvár e tekintetben is az élen járt, a legkorábbi fennmaradt felvételek az 1860-as évek elejéről származnak. Az évtized kezdetén nyitotta meg műtermét a város első fényképésze, Pribék Antal, aki nemcsak emiatt került be a történeti emlékezetbe.
2026.10.27. -
Uradalmak ölelésében
Október végén folytatódik a Városok Városa című beszélgetéssorozat, a Szent István Király Múzeum Rendház épületben. A tízalkalmas program során Székesfehérvár történetének különböző korszakait járja végig vendégei segítségével dr. Demeter Zsófia történész.
2026.10.26.
Temetői séta lesz október 11-én, szerdán a Városszépítő- és Védő Egyesülettel
A Városszépítő- és Védő Egyesület október 11-én, szerdán 16:30-kor rendhagyó történelemórára várja az érdeklődőket a Hosszú-temetőben. Poklosi Péter tanár úr, az egyesület elnöke az ott nyugvó neves személyiségek síremlékeivel és a temető művészi értékű alkotásaival ismerteti meg a résztvevőket. Az érdeklődőknek a Palotai úti Hosszú-temető kápolnájánál lesz a találkozó a programra.
2023.10.10. 11:12 |
Október 11-én ismét lesz temetői séta a Városszépítő- és Védő Egyesülettel Az elmúlt évben több kivételesen értékes síremlék, kripta felújítása készült el, amelyeket szintén megtekinthetnek az érdeklődők, akik csatlakoznak Poklosi Péter rendhagyó történelemórájához.