-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
A 165 éve született Prohászka Ottokár püspökre emlékeznek kedden
Október 10-én kedden Mózessy Gergely 16 órakor kezdődő előadása után, 17 órától szentmisével, majd közös imádsággal emlékeznek meg hagyományosan Prohászka Ottokár püspökről születésének 165. évfordulóján Székesfehérváron, a Vasútvidéki Prohászka templomban.
2023.10.09. 06:36 |
Prohászka Ottokár püspökről születésének 165. évfordulóját ünneplik október 10-én kedden a Vasútvidéki Prohászka templomban.
Az ünnepségre az ország minden részéből várják a Prohászka Imaszövetség tagjait, akik a szentéletű püspök példájára a magyar egyházban új papi és szerzetesi hivatások születéséért imádkoznak. Ez a szentmise egyben a Prohászka Imaszövetség tagjainak kilencedik találkozója is lesz.
A Prohászka Imaszövetségbe új tagok jelentkezésére is számítanak, jelentkezési lapok a helyszínen találhatók. Az Imaszövetség havi hírlevele és a letölthető jelentkezési lapja a www.szfvar.katolikus.hu honlapon található.