Hazánkban évtizedeken át létezett egy kiemelt nap: április 4., a felszabadulás ünnepe, annak emlékére, hogy a szovjet Vörös Hadsereg ekkor kergette ki az utolsó német katonát Nemesmedvesnél. Ugyan állami ünnep 1950-ben lett, az emlékállítás már a háború végén elkezdődött. Közvetlen keleti szomszédaink „ideiglenes” itttartózkodását pedig sokáig nem lehetett megszállásnak nevezni.
Egyedülálló kiállítás látható a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A II. János Pál pápa, Karol Wojtyła életének máig ható üzenetét, a világtörténelemre gyakorolt hatását bemutató tárlat a katolikus egyházfő személyes tárgyain, illetve kordokumentumokon át hozza közel a látogatóhoz azt a lelkiséget, szakralitást, amit az olasz egyházfők utáni első lengyel pápa adott a világnak, a hívő és a hit örömét nem ismerő embereknek egyaránt.
A Seuso-vidék Fejér vármegye egyik új, karakteres aktív turisztikai térségévé válhat. A Fejér Megyei Kerékpáros Sportegyesület által előkészített és támogatást nyert, a Top_Plusz-6.1.4-23 felhíváshoz kapcsolódó projekt célja, hogy a Budapest–Balaton kerékpárút és az EuroVelo 14 nemzetközi útvonal mentén fekvő térség végre élményszerű kínálattal kapcsolódjon be a hazai és nemzetközi aktív turizmus vérkeringésébe.
1387-ben ezen napon koronázták magyar királlyá Zsigmondot, a magyar történelem második leghosszabb ideig, 50 évig regnáló uralkodóját Székesfehérváron. Zsigmond korában vált Fehérvár a diplomácia színterévé. 1412-ben Ulászló lengyel királyt, 1423-ben a cseh nemesek képviselőit fogadták itt.
1464. március 29-én a királyság ősi koronázási és temetkezési székhelyén koronázták királlyá Hunyadi Mátyást. E jeles évfordulóról koszorúzással emlékeztek meg hétfőn este Székesfehérváron.
Az Ady Endre utca 13-as számú épülete 48 éven át volt a Fejér Megyei Állami Építőipari Vállalat, a később Alba Regia Állami Építőipari Vállalat székhelye. Kiss József vezérigazgató 25 éven át innen irányította a vállalat munkáját és tette országos hírűvé. A táblát születésének 100. évfordulója alkalmából a megemlékezés és a tisztelet jeléül az ARÉV Baráti Kör Egyesület állította Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával.
Emléktáblát kapott dr. Siklósi Gyula régészprofesszor Székesfehérváron. Nagy Benedek szobrászművész alkotása az Országzászló téri múzeumépület falán kapott helyet és csütörtökön adták át családtagok, tisztelők, egykori kollégák és városunk vezetőinek, képviselőinek jelenlétében.
Március 28-án szombaton, Prohászka Ottokár halálának 99. évfordulóján – Spányi Antal megyés püspök atya részvételével - ünnepséget tartanak Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, ill. az Egyetemi Templomban.
Az Alba Regia Állami Építőipari Vállalat egykori vezérigazgatója, Kiss József munkássága és életműve előtt tiszteleg az az emléktábla, amelyet március 27-én 15.00 órakor avatnak fel az ARÉV egykori székházának falán.
II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából megemlékező konferenciát szervez a Béri Balogh Ádám Baráti Kör, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör, valamint a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. A pénteki eseményre és az azt követő koszorúzásra minden érdeklődőt várnak a szervezők