A héten kezdődik és augusztus 20-ig tart a Székesfehérvári Királyi Napok, amely idén is gazdag kínálattal várja a vendégeket: nemzetközi néptáncfesztivál, fúvós örömzene, katonazenekarok, kertmozi, koncertek kínálnak tartalmas szórakozást minden korosztálynak. Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban kulturális programsorozat, lesz Koronázási Ünnepi Játékok és Lovagok Napja is.
Sokan zarándokoltak fel a Szőlőhegyre, a Donát búcsúra, hogy együtt ünnepeljenek és imádkozzanak városunkért a hegy legmagasabb pontján, Szent Donát közbenjárását kérve. Tornyai Gábor atya mutatott be szentmisét vasárnap este a harminc éve felszentelt Szent Donát kápolnában és közösen emlékeztek meg a hívek Donát püspök-vértanúról, a szőlőhegyek vihar, villámcsapás és jégeső elleni védelmezőjéről.
Utolsó eseményéhez érkezik augusztus első szombatján a Székesfehérvári Királyi Napokat felvezető programsorozat: augusztus 3-án 17 órától a Magyar Szent Család – vagyis Szent István király, felesége, Boldog Gizella királyné és fiuk, Szent Imre herceg – óriásbábjai régizenészek és hagyományőrző csapatok kíséretében vonulnak végig a Fő utcán.
A Városházán látható történelmi zászlók is hirdetik már, hogy hamarosan kezdődik Székesfehérvár legnagyobb ünnepe a Királyi Napok. Az augusztus 20-i Szent István ünnep előtti tíz napban megannyi programmal készül Székesfehérvár.
A nyári programok között Székesfehérvár értékeit, kultúráját bemutató túrákat is ajánl a Tourinform Iroda. Garantált időpontokban indított sétáik sorában van esti fáklyás, kabrióbuszos és a természetbe invitáló kirándulás is.
Egy kalandos életút és egy szenzációs felfedezés elevenedik meg ismét, augusztus 1-től három napon át újra Régész Színház lesz a Szent István Király Múzeum díszudvarán. Jegyek a https://szikm.jegy.hu/ oldalon vásárolhatók.
Folytatódnak a Székesfehérvári Királyi Napokra hangoló óriásbábos hétvégék: július 27-én, szombaton 17 órától Géza fejedelem, felesége, Sarolt fejedelemasszony és a Szent Koronát hozó Asztrik püspök óriásbábját kísérhetik el sétájukon a középkori történelem iránt rajongók. Az esemény Palásti Máté gitárművész-zeneszerző 18 órakor kezdődő kiskoncertjével zárul a Zichy ligeti Zenepavilonban.
Kovács Loránd Olivér tölti be a Szent István Király Múzeum szakmai igazgatói posztját. A döntést teljes egyetértésben hozta meg a város és a múzeum vezetése. Kovács Loránd Olivér ezer szállal kötődik az intézményhez, eddig Gorsium szakmai vezetőjeként segítette a munkát.
Károly Róbert királyt a nagy oltár mellett, királyi díszbe öltözötten helyezték örök nyugalomra. Temetésének napján a székesfehérvári bazilika számos fogadalmi adományban, ajándékban és felajánlásban részesült. A temetési menet három díszparipája aranyozott, ékkövekkel kirakott felszerelésükkel, és lovasaik fegyverzetével együtt szintén a templomé lett.