Idén is középkori forgatagba csöppenhet a látogató a Koronázási Ünnepi Játékokon. Péntektől vasárnapig királylányok, lovagok, boszorkányok jönnek-mennek a történelmi utcákon. A középkori forgatag időutazás és élmény valamennyi korosztály számára.
Ünnepi állománygyűlésen emlékeztek nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából Székesfehérváron, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságán, pénteken. Az eseményen ünnepi beszédben méltatták Szent István király és Fehérvár szerepét az állam kialakulásában. Ezt követően kitüntetéseket adtak át, majd a 2015-ös Fehérvár Hangja győztes Zabos Regina és Mits Márton, önkéntes tartalékos hadnagy műsorát hallgatták meg az egybegyűltek.
Székesfehérvár polgármesterének javaslatára a közgyűlés emlékévet hirdet 2022-re, az az Aranybulla kiadásának 800., valamint Fehérvár Géza fejedelem által történt megalapításának 1050. évfordulójára. A képviselőtestület döntött két új fehérvári szellemi műhely megalapításáról is: a Prosperis Alba Kutatóközpont Nonprofit Kft. a város versenyképes jövőjéért, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont pedig a koronázóváros történelmét hozza közelebb a ma emberéhez.
Az Alba Regia Középiskolai és Felsőoktatási ösztöndíjak kibővítése és a 2022-es esztendő emlékévvé nyilvánítása mellett a Széchenyi út – Horvát István utca kereszteződésében egy negyedik, jobbra kanyarodó sáv építéséről is határozott Székesfehérvár péntek reggeli közgyűlése. Az ülésen adták át a „Székesfehérvár Egészségügyéért” díjat Dr. Almási Ferenc nyugalmazott tisztifőorvosnak.
Augusztus 17-e és augusztus 19-e között idén is középkori forgatagba csöppen a látogató a Belvárosban. Királylányok, lovagok jönnek-mennek, kalodába kerülhet, aki nem vigyáz, mutatványosok és boszorkányok csalogatnak, jósok jövendölnek. Ez a három nap izgalmas időutazás, élmény lesz minden korosztály számára.
Székesfehérvár meghatározó személyisége volt Csitáry G. Emil polgármester a két világháború közötti időszakban. Szombattól tábla őrzi emlékét a Fő utca 2. szám alatti ház falán.
Nagyboldogasszony-napi szentmisét celebrált a Szent Imre templomban Spányi Antal püspök szerdán este. Nagyboldogasszony a legrégibb Mária ünnepünk. Államalapító uralkodónk erre a napra hívta össze Székesfehérvárra a királyi tanácsot és ekkor tartott törvénykezést.
Augusztus 14-én a Szent Istváni-i országfelajánlás napján, a Szent Imre templomban tartották a Székesfehérvári Egyházmegye hagyományos fogadalmi ünnepét. A szertartás előtt a Püspöki Palotából körmenetben vitték a Magyar Szent Család (Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre herceg) ereklyéit. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje is itt volt Fehérváron, melyet Ferenc pápa is megáldott.
Az országfelajánlás napjához fűződő hagyományos fogadalmi ünnep egyházi eseményével folytatódik kedden a Székesfehérvári Királyi Napok: a Magyar Szent Család körmenetét követően szentmisére várják a híveket a Szent Imre-templomban. A XXIII. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál családi programjai és a térzene után este gálaműsor lesz a Zichy színpadon, ahol koncertet ad a Cimbaliband is, majd a nemzetközi folkesten a Góbé zenekar húzza a talpalávalót.
Az országfelajánlás napján, augusztus 14-én, kedden tartják a Székesfehérvári Egyházmegye hagyományos fogadalmi ünnepét a Szent Imre templomban, melyet a Fehérvár Televízió élőben közvetít 18 órától, ezért az esti Híradó 19 óra 30 perckor, a mise után kezdődik.