2021 nyarára megújul a Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Tábor Velencén

Velencén, a Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Táborban tartja hagyományos, tanévindító táborát a Székesfehérvári Diáktanács. A fiatalok érdekképviseleti csoportjának fontos feladata a csapatépítés mellett a tanév feladatainak áttekintése és a tisztújítás előkészítése is. A táborba csütörtökön Fehérvár polgármestere is ellátogatott, aki beszámolt a tábor felújítására készített önkormányzati tervekről is.
2019.09.05. 15:52 |
2021 nyarára megújul a Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Tábor Velencén

Csütörtökön kezdődött és szombatig tart a Székesfehérvári Diáktanács hetedik évadnyitó tábora Velencén.

A fiatalokat gazdag programkínálattal várták; szerveztek számukra többek között kulturális és sportprogramokat, így sárkányhajózást és strandröplabdát, éjszakai akadályversenyt és csapatépítő játékokat, de beszámoló is elhangzott a Diáktanács tavalyi munkájáról, jelölteket állítottak a 2019-20-as tanévre, valamint gyakorolták az idei flashmob koreográfiáját is.

Dr. Cser-Palkovics András megköszönte a Székesfehérvári Diáktanács tagjainak, hogy túl azon, hogy saját tanulmányaikkal foglalkoznak, feladatokat vállalnak a közösségért is.

Kérte a fiatalokat, hogy csatornázzák be különböző városi ügyekbe, városi kérdésekbe a fiatalok véleményét.

„Nagyon fontos, hogy legyenek impulzusaink a ma diákjaitól, a ma fiataljaitól minden olyan kérdésben, ami foglalkoztatja őket, annak érdekében, hogy a döntéshozatalnál ezeket figyelembe tudjuk venni.” - tette hozzá Fehérvár polgármestere, aki ezt követően nagyon örömteli és sok fiatalt érintő bejelentést tett;

A Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Tábor megújul. A pénz megvan rá, kormányzati forrásból, a Modern Városok Programnak köszönhetően, a tervek elkészültek, az engedélyek - mintegy gondviselésszerűen – a mai napon megérkeztek.

Ez tizennyolc lakóegység felújítását plusz egy központi épületet jelent. A főépület téliesített lesz, tehát nemcsak tavasztól őszig lehet majd a tábort használni, hanem téli táborozásra is lehetőség nyílik majd. A tizennyolc ház összesen százkét főt tud majd befogadni, illetőleg a főépületben további negyvenegy fő elhelyezésére kerülhet sor, amely lehetőséget ad arra, hogy Fehérváron ne nőjön fel úgy fiatal, hogy valamilyen program keretében ne járjon a táborban. A házak korszerűek és több esetben akadálymentesítettek lesznek, saját vizesblokk-rendszerrel.

Ami nem változik, az az idilli környezet.

800 millió forint áll rendelkezésre, amely összeg már a város számláján van, a kormány átutalta. Az építkezés jövőre kezdődik és várhatóan 2021-re fog befejeződni, ami egy kis türelmet igényel, hiszen jövő nyáron nem lesz lehetőség táborozásra. - tájékoztatott Dr. Cser-Palkovics András.

„Örömteli, hogy a fejlesztés a zöld környezetet, a fákat nem fogja érinteni, a faházakat úgy alakítjuk ki, hogy a szép tölgyek megmaradnak.

Tudni kell, hogy a terület, ahol a tábort évtizedekkel ezelőtt kialakították, eredetileg kastélykert volt, így nagyon komoly örökség,- és műemlékvédelmi előírásoknak kell megfelelni.

Arra jutottunk, hogy nem szeretnénk a faházakat toldozni-foldozni, felújítani, hanem teljesen új faházak kerülnek kialakításra, vizesblokkokkal. Tizennyolc faházat helyeznek el, egymással szemben, biztosítva közöttük a kis közösségi tereket.

A központi létesítményben lesz egy negyvenegy fős szállás, egy nyolcvan fős étkező, egy melegítőkonyha, az orvosi és a betegszoba, valamint kiszolgálóhelyiség az üzemeltető Városgondnokság alkalmazottai számára.

Teljesen felújítják a sportpályát, a zöldfelületeket, az összekötő utakat és a járdákat, valamint egy új, nagy közösségi teret is kialakítanak udvari bútorzattal.

A közbeszerzést várhatóan 2020 elején írja ki a Közgyűlés és jövő év májusában tudják átadni a munkaterületet.

A kivitelezés a tervek szerint maximum 12 hónap alatt lezajlik, így 2021 nyarára elkészül az új tábor. Ez egyben azt is jelenti, hogy a létesítményben jövő nyáron nem tudnak programokat rendezni. - emelte ki a helyszíni tájékoztatón Mészáros Attila, alpolgármester.

Városfejlesztés

  1. A vízvezeték cseréjével kezdődik a Nagyszombati út felújítása

    A kivitelező megkezdi a Nagyszombati utca felújításának első ütemét. Az ivóvízvezeték-hálózat átépítése a Zsolnai út – Aranybulla sétány közötti szakaszon, az úttest melletti zöldterületen zajlik. Ehhez kapcsolódóan félpályás forgalomkorlátozást vezetnek be, amelyet minden délután elbontanak, azaz csak a munkavégzés tényleges időtartamában kell a lezárással számolniuk a közlekedőknek.

    2026.06.09.
  2. A remény otthona

    Új helyszínen, a Szent Kristóf Plébánia épületében folytatja segítő-támogató tevékenységét a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia. A megújult maroshegyi épületben működik mostantól a nappali intézmény és a közösségi ellátás, amelyek a Móri útról költöztek át, valamint itt kapott helyet a közösségi szolgálat is. Az új épületet pénteken ünnepélyes keretek között avatták fel.

    2026.06.05.
  3. Új rámpa az otthonban

    y Új rámpa segíti az akadálymentes közlekedést a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény Feketehegy-Szárazréti Idősek Otthonában. A bruttó 11 millió forintból elkészült beruházás eredményeként a mozgáskorlátozottak az eddiginél sokkal könnyebben, akár önállóan is ki tudnak jutni az intézmény udvarára, ami jelentősen javítja az életminőségüket, a mindennapjaikat.

    2026.06.03.
  4. Okostanterem a Ciszterben

    Ünnepélyesen átadták a Ciszterci Szent István Gimnázium új okostantermét. Az intézmény ebben a tanévben csatlakozott az Alba Innovár Digitális Élményközpont programjához, melynek ez a huszadik állomása. A termet a Howmet Alapítvány támogatásának köszönhetően hozták létre és a projektben részt vett nyolc pedagógus közreműködésével mutatták be hétfőn délelőtt.

    2026.06.01.