Sporthírek
-
Harmadik lett az egyesületi ranglistán Alba Triatlon SE
Az országos amatőr egyesületi ranglistán kilencvenhat szakosztály közül az előkelő harmadik helyet szerezte meg az Alba Triatlon SE.
2017.11.23. 08:48:58 -
Az esztendő utolsó hazai mérkőzésén a Paksot fogadja a Videoton
November 25-én, szombaton szerepel a Vidi utoljára hazai pályán ebben a naptári évben, az ellenfél a Paks együttese lesz Felcsúton, 15:30 órai kezdettel. A Csertői Aurél edzette Paks a tabella 8. helyén áll, míg a szeptemberben Pakson is győzni tudó Videoton továbbra is vezeti a mezőnyt.
2017.11.23. 08:11:30 -
Rekord létszámú úszó a városi diákolimpiai döntőn
Minden eddiginél népesebb részvétel mellett, mintegy hatszáz felső tagozatos és középiskolás részvételével rendezték meg az úszás diákolimpia városi döntőjét a Csitáry Uszodában. A „B” kategória városi döntőjén ezúttal sem állhattak rajthoz igazolt versenyzők, azonban az iskolák most először öttusázókat, szinkronúszókat és vízilabdázókat is nevezhettek.
2017.11.21. 21:48:46 -
Nagy pofont kapott a Fehérvár a Klagenfurttól
Nem sikerült ötről a hatra lépni, vagyis nem szerezte meg zsinórban hatodik győzelmét a Fehérvár AV19. Az EBEL-ben a forduló előtt harmadik Klagenfurt kihasználta helyzeteit, emberelőnyeit, és 7-1-re verte a Volánt. Fehérvár AV19 – Klagenfurt 1-7 (1-1, 0-3, 0-3)
2017.11.21. 21:15:24 -
Gőzerővel készül Kiliti Tamás a decemberi ökölvívó országos bajnokságra
Kiliti Tamás indul a december 5-e és 8-a között Budapesten megrendezésre kerülő Papp László Felnőtt Férfi Ökölvívó Magyar Bajnokság küzdelmeinek 56 kilogrammos súlycsoportjában, amely az egyik legsűrűbb és legkiegyenlítettebb az egész mezőnyben. A nyolc induló versenyző kieséses rendszerben mérkőzik, így a végső sikerhez három győzelemre van szükség.
2017.11.21. 13:41:25
Tapasztalt kanadai hátvédet igazolt a Fehérvár AV19
Pontszerző helyen a fehérvári szinkronúszó lányok
Rekorder lett Gyolcsos Ferenc a vasárnapi súlyemelő országos bajnokságon
Villachban sem fékezett, szétlövésben nyert a Volán
Magabiztos fehérvári győzelem az újonc otthonában
Scsepovics-mesterhármas, Vidi-kiütés a debreceni Nagyerdőben
Kosárlabda: Pakson is győzött a bajnoki címvédő Alba
Pakson folytatta jó sorozatát az Alba Fehérvár. A bajnokságban a forduló előtt nyolcadik helyen álló Atomerűmű otthonában zsinórban hatodik tétmérkőzését is megnyerte az ezúttal is jól védekező, és szinte végig vezető Alba Fehérvár.
Atomerőmű – Alba Fehérvár 60-67 (12-20, 19-17, 16-16, 13-14)