Sporthírek
-
Masterplast Fehérvári Futballfesztivál a két ünnep között
Fehérváron hagyományosan a két ünnep között is pezseg a sportélet; idén december 27-e és 30-a között lesz a Videoton Oktatási Központban a XVIII. Masterplast Fehérvári Futballfesztivál és a Videoton FCF Baráti Kör Nemzetközi Kispályás Labdarúgó Kupa. A négy napos, számos kiegészítő programot is kínál.
2017.12.19. 17:07:33 -
Több száz gyerek a kosaras évzárón - együtt játszottak a nagyokkal
Idén is nagyszabású karácsonyi rendezvénnyel zárta az esztendőt a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia. Több száz DKKA-s kosárlabdázó „palánta” mérte össze tudását különböző sorversenyekben az évbúcsúztatón. A kicsik közé pedig a nagyok, vagyis az Alba Fehérvár felnőtt csapatának játékosai is beszálltak.
2017.12.19. 07:11:00 -
2017-ben sikerült ismét szintet lépnie az ARAK-nak
Az Alba Regia Atlétikai Klub hagyományos ünnepi évzáróján elhangzott, hogy bár nem gondolták volna, de sikerült felülmúlni még a fantasztikusan sikeres tavalyi évet is, miután hazai és nemzetközi színtére is előrelépett a fehérvári akadémia. A felnőttek között is válogatott, bajnok versenyzői vannak immár az ARAK-nak, a különböző utánpótlás versenyeken pedig több száz gyerek képviselte az egyesület színeit.
2017.12.18. 22:15:00 -
Kétszer is vezetett a Volán Innsbruckban, ahol végül egy pontot szerzett
Jól indult a Fehérvár AV 19 EBEL-találkozója a felsőház végéhez tartozó Innsbruck otthonában, mivel hamar két gólos vezetést szereztek Kógerék. A második harmad - ahogy szombaton a Bolzano ellen - most sem sikerült, mivel egyenlítettek az osztrákok. Aztán Hári góljára is jött a válasz. Végül szétlövéssel győzött az Innsbruck. A Volán egy helyet előrelépve a tizedik az EBEL-ben. Innsbruck - Fehérvár AV 19 4 - 3 (0-2) (2-0) (1-1) (0-0) Gól: Schramm, Bishop, Yogan (2) ill., Utolia, Vidmar, Hári.
2017.12.18. 22:03:18 -
Családi nappal és ünnepséggel zárta az esztendőt a Videoton Baráti Kör Egyesület
Családi programokkal, focival és ünnepséggel zárta az esztendőt a Videoton Baráti Kör Egyesület vasárnap, Székesfehérváron az MKOSZ-csarnokban. A rendezvényen az utánpótlás korú és felnőtt játékosoknak valamint az edzőik, szüleik, és az Egyesület támogatói részére adtak át ajándékokat és mondtak köszönetet eddigi kitartó és áldozatos munkájukért.
2017.12.17. 18:44:51
Fehérvár AV 19: Három gólos vezetés után egy gólos vereség
Kevesebb mint nyolc perc alatt lenullázta a Fehérvár AV 19 a Bolzanot, azonban a dél-tiroliak visszaküzdötték magukat és fél perccel a vége előtt a győzelmet is megszerezték. A régi-új edző Hannu Jarvenpaa harmadik mérkőzésén már nem sikerült a győzelem, pedig úgy indult.
Fehérvár AV 19 - Bolzano 4-5 (3-2) (0-1) (1-2)
Gól: Manavian, LoVecchio, Hári, Luttinen ill. Halmo, Egger, Miceli (2), Sointu.