-
Gyógyulás egy nap alatt
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.
2025.12.03. -
Emlékdiplomás tanárok köszöntése
Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat kedden a Hiemer-házban. Székesfehérvár városának hagyományos ünnepségén arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleveleket adtak át a pedagógusi életpálya megbecsüléseként. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fejezte ki köszönetét.
2025.12.02. -
Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron
Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025.12.04. -
Finisben a csomópont átépítése
Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.
2025.12.04.
További fejlesztésekre van szükség a Velencei-tó körül az itt élők szerint
A kutatási eredmények elérhetőek az Egyetem honlapján, illetve a Fiatalokért Központ oldalán!
A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. Az első megállapításokat sajtótájékoztatón ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke.
Többek között fókuszcsoportos vizsgálat, kérdőíves turisztikai és szociológiai felmérés, valamint számlálásos turisztikai és demográfiai felmérés is indult júniusban a Velencei-tó térségében, a Kodolányi Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) tudományos együttműködésének köszönhetően.

Az elsők között egy 500 fős, reprezentatív telefonos közvélemény-kutatás készült el, amellyel elsősorban azt járják körül, hogy miket tartanak az itt élők a Velencei-tó legfőbb értékeinek, illetve milyen fejlesztéseket támogatnának leginkább.
„Célunk az, hogy megismerjük a helyi lakosság véleményét a Velencei-tó környékének állapotáról, annak jövőbeli kilátásairól. A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy az itt élők 91 százaléka egyetért: a Velencei-tó térségében további fejlesztésekre van szükség” – fogalmazott a kutatásról szóló sajtótájékoztatón Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke. Hozzátette: a helyiek a Velencei-tó jelenlegi vízminőségét, biológiai állapotát 5-ös skálán csupán 2,6-ra értékelik, a Velencei-tó környékének jelenlegi szolgáltatásait pedig 3,6-ra.
A megkérdezettek 88 százaléka egyetért abban, hogy a térség fejlesztéséhez egy átfogó tervre van szükség. A legtöbben a környezetvédelmi fejlesztéseket, az egészségügy és szociális ellátás javítását, a szabadstrand és a közlekedési infrastruktúra fejlesztését, valamint a turisztikai lehetőségek bővítését tartják a legfontosabbnak. A fejlesztések legfőbb előnyei között pedig a munkahelyteremtést, a fiatalok helyben tartását, az infrastruktúra fejlesztését és a turizmus fellendülését jelölték meg.
Budai Marcell kiemelte, hogy a kutatásban látható igényekre jelent megoldást többek között a HÖOK által tervezett Fiatalokért Központ is: egy olyan multifunkcionális rendezvény- és szabadidőközpont, amely elsősorban egyetemistáknak és fiataloknak kínálna helyszínt konferenciák, sportesemények és szórakoztató programok számára. A tervezett beruházás ugyanis tiszteletben tartja a Velencei-tó értékeit, óvja a helyi környezetet, továbbfejleszti a helyi szolgáltatásokat és munkahelyeket is teremt.
Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke elmondta: az egyetem demográfiai vizsgálatai keretében elkészül a Velencei-tó térségében élő népesség összetételének változásait bemutató tanulmány és a 2050-ig várható népesség-előrejelzés tanulmánya is, amelyek igen fontos információkat szolgáltathatnak a fejlesztési döntésekhez.
A Velencei-tó kiemelt jelentőségű a Kodolányi Egyetem számára, mert történelmi, földrajzi, tudományos és társadalmi szempontból is szorosan kötődik az egyetem működéséhez és értékrendjéhez. Az egyetem székhelye és működési központja Fejér vármegyében található, így a Velencei-tó térsége nem csupán földrajzi értelemben, hanem az intézmény identitásában és kutatási irányaiban is meghatározó szerepet játszik. A tó és környezete ideális „élő laboratóriumot” kínál az egyetem számára, különösen azokban a tudományterületekben, amelyek a Kodolányi képzési és kutatási profiljának alapját képezik. A turizmus, a környezetgazdálkodás, az ökológia, a regionális fejlesztés és a társadalomtudomány mind olyan területek, ahol a Velencei-tó valós kutatási terepet biztosít.
A Velencei-tó a Kodolányi Egyetem társadalmi szerepvállalásának szimbóluma is. Az egyetem célja, hogy aktívan hozzájáruljon a régió fejlődéséhez, a helyi közösségek megerősítéséhez és a környezeti értékek megőrzéséhez. A tó térségében végzett kutatások, fejlesztési projektek és partnerségek révén az egyetem nemcsak tudományos, hanem társadalmi és gazdasági értelemben is értéket teremt.
