Együttműködés, robotika és gyártásautomatizálás - Ipar nap az Óbudain

Óbudai Egyetem Ipar Napján írta alá az Alba Regia Műszaki Kar és az Arconic-Köfém a stratégiai partnerségi megállapodását. A szakmai napon elsősorban az ipar 4.0-hoz kapcsolódó olyan témák kerültek szóba mint a robotika vagy a gyártásautomatizálás illetve az egyetem és a vállalatok együttműködése volt a középpontban.
2018.05.23. 11:37 |
Együttműködés, robotika és gyártásautomatizálás - Ipar nap az Óbudain

Ipari Nyílt napokat az ipari vásárok mintájára kezdtek el szervezni az egyetemek. A fehérvári ipari nyílt nap azonban egy kicsit más, hiszen ha valahol, akkor Székesfehérváron nem kell „eladni” az Óbudai Egyetemet – mondta dr. Nádai László az Óbudai Egyetem kutatási és nemzetközi rektorhelyettese. Fehérváron a valós piaci igények támasztotta kihívásokra tud az egyetem remélhetőleg jó választ adni – emelte ki köszöntőjében, majd hozzátette, hogy a helyi gazdaság, az önkormányzat és az egyetem közötti kapcsolat példaértékű, nem csak magyar, hanem európai viszonylatban is.

Idén 10-12 százalékkal nőtt az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karára jelentkező halllgatók száma, ami azt is mutatja, hogy az összefogás által egyre több fiatalt vonz a város felsőoktatása – hangsúlyozta Cser-Palkovics András polgármester. Köszönetet mondott az egyetemnek és a vállalatoknak, hogy részt vesznek az együttműködésben. „A cégek nem csak a duális képzési formában nyújtanak segítséget, hanem az önkormányzat támogatását is ezek a vállalatok termelték ki adóforintok formájában. Ennek a pénznek pedig jó helye van a felsőoktatásban, hogy a város felsőoktatása meg tudjon felelni a város iparának.”

dr. habil. Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékánja a pragmatizmus és az adaptivitás fontosságát emelte ki a kar működése kapcsán. A hallgatókról szól az egész, amiből az ipar is profitál. Mint mondta a műszaki felsőoktatásban nagyon gyors az „amortizáció” és ezért is nagyon fontos, hogy naprakész tudást taníthassunk.

Székesfehérvár felsőoktatására a jövőben is szívesen fizetünk adót.” - jegyezte meg beszédének elején Horváth Tamás, az Arconic-Köfém Kft. vezérigazgató-helyettese. Elmondta, hogy az Óbudai Egyetemmel még 1994-ben kezdődött a vállalat kapcsolata és a duális képzés terén vált egyre szorosabbá az együttműködés. A duális képzés, a projektfeladatok és az Arconic Alapítvány a három alappillére az együttműködésüknek. Beszélt arról is, hogy az Arconic komoly fejlesztésekbe kezdett idén Fehérváron, amire a finanszírozás rendelkezésre áll, de a jóval több mint kétszáz szakemberre van szüksége a vállalatnak, akik képzésében nagyon fontos az egyetem. Kiemelte, hogy az egyetem új robotika laboratóriuma nem csak a diákok oktatását fogja segíteni, hanem a jelenlegi szakemberek továbbképzésére is szolgál majd. Az egyetem aláírt együttműködés célja, hogy az ipar 4.0-hz még hatékonyabb legyen az Arconic.

Közélet

  1. Közgyűlési összefoglaló

    Igazgatói kinevezésekről, fiatal családokat és időseket érintő támogatások megemeléséről, illetve az Alba Regia ösztöndíjak növeléséről is döntött a város önkormányzatának Közgyűlése. Számos út-, járda- és híd felújításáról határoztak, újabb erdőtelepítésről döntöttek és elindították az új Feketehegy-szárazréti szabadidőpark kivitelezésére a közbeszerzést.

    2025.12.05.
  2. Az SNI-s gyerekekért

    A sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó intézmények eszközbeszerzését és módszertani fejlesztését támogatja az a nyertes pályázati projekt, melynek nyitórendezvényét csütörtökön tartották Székesfehérváron. A Székesfehérvári Tankerületi Központ pályázata által az Arany János EGYMI, a Móri Gárdonyi Géza EGYMI és a Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat szolgáltatásait korszerűsítik.

    2025.12.05.
  3. Közgyűlési összefoglaló

    Intézményvezetői kinevezésekről, szociális szektort érintő kérdésekről és támogatásokról, de útfelújításokról is szavaztak a képviselők a péntek délelőtti közgyűlésen, mely egyben az idei év utolsó testületi ülése volt.

    2025.12.05.
  4. Segítség a fejlesztéshez

    A sajátos nevelési igényű fiatalok ellátásának javítása került fókuszba azon az eseményen, melyre az iskolák vezetőit, pedagógusait vártak. Egy pályázatnak köszönhetően a tankerület speciális igényű gyermekekkel foglalkozó intézményeknek tud további segítséget nyújtani.

    2025.12.05.