Sporthírek
-
Bartalis gólja döntött, nyert Bolzanóban és élre állt a Volán!
Az ICEHL csúcsrangadóját játszották Bolzanóban, hiszen az első helyen álló hazaiak az elképesztő szezont futó Fehérvárt. A Volán ismét bizonyította, hogy minden csapatrészében versenyképes, ezúttal is kapott gól nélkül hozta le a meccset. Így pedig egyetlen gól elég volt a győzelemhez, amivel első helyre léptek a fehérvériak!
2021.01.09. 22:38:13 -
A második negyedben eldöntötte a meccset az Alba az Oroszlány ellen
Folytatódott az erőltetett menet: januári kilenc meccséből a harmadikat játszotta az Alba Fehérvár. Az Oroszlánytól idegenben kikaptak Vojvodáék, most hazai pályán javíthattak. Meg is tették, mert a kiegyenlített első negyed után a másodikban hengereltek. Szünetig eldőlt a meccs, az Albában majdnem minden pályára lépő játékos szerzett pontot.
2021.01.09. 18:55:00 -
Lehengerlő volt a második harmadban a Volán, simán nyert Innsbruckban
Az első és a harmadik harmad alapján kikapott volna a Hydro Fehérvár AV19 az Innsbruck vendégeként, de a középsőben valósággal kiütötte a házigazdát. A második húsz percben ötöt lőttek a fehérváriak, így összeségében magabiztos győzelemmel folytatták parádés szezonjukat. Jöhet a listavezető Bolzano elleni rangadó!
2021.01.08. 21:48:42 -
Esélyt sem adott ellenfelének az Alba Fehérvár KC - tizenhárommal nyertek Afentálerék
Az első perctől kezdve magabiztosan kézilabdázva, végig vezetve, jó védekezéssel, nagyszerű kapusteljesítménnyel tizenhárom góllal győzte le az Alba Fehérvár KC hazai pályán péntek este a Szombathely együttesét.Alba Fehérvár KC – Hungast Szombathely KKA 35-22 (13-7)
2021.01.08. 20:55:23 -
Támadásban szenvedett, de nyert hazai pályán az Alba Fehérvár
A Kecskemét ellen játszotta újabb hazai meccsét a fehérvári kosrácsapat. A Szegedtől elszenvedett vereség után a védekezésen sikerült javítani, támadásban viszont ritkán találta a ritmust az Alba. Az utolsó percekben még volt, hogy a vendégek vezettek, a végjátékban aztán Vojvoda vezetésével a maga javára fordította a meccset az Alba.
2021.01.06. 18:47:14