Április 13-án van a Katyńi Áldozatok Emléknapja. Székesfehérváron hagyományosan a Jávor Ottó téren tartott méltó megemlékezést a Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Lengyelország ma is fájó nemzeti tragédiája kapcsán, a lengyel és a magyar nép barátságának, összetartásának jegyében.
A katyńi vérengzés néven ismert tömeggyilkosságot a Szovjetunió területén lévő hadifogolytáborokban raboskodó lengyelek ellen követte el a Szovjetunió Kommunista Pártjának Belügyi Népbiztonsági Egysége.
A katyńi áldozatok emlékét őrzik
1940 tavaszán mintegy 22.000 lengyel értelmiségi, rendőr, határőr, katona és főként tartalékos katonatiszt vált áldozattá. A kivégzett embereket a Katyń környéki erdőkben, jelöletlen sírokba temették el. A tömeggyilkosságokat meghamisították, elhallgatták, azokról tilos volt beszélni. Végül a katyńi tömegsírok helyét egy pályafenntartó vonat lengyel kényszermunkásai fedezték fel 1942-ben. A tragédiáról Székesfehérváron minden évben megemlékeznek a 2012-ben átadott Jávor Ottó téri emlékkeresztnél.
A Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat pénteki megemlékezésén Marcin Bobiński, a Lengyel Köztársaság magyarországi konzulja a lengyel nép legtragikusabb epizódjának nevezte a történteket.
Szavai szerint az áldozatok között volt Korompay Emanuel Lengyelországban élő magyar egyetemi tanár és rektor, aki a háború kitörése után jelentkezett a lengyel hadseregbe. A legfontosabb tanulság: ne hagyjuk abba a törekvést a békére, arra, hogy ilyesmi soha ne ismétlődhessen meg. Sajnos napjainkban más kontinenseken és közvetlenül a határainkon túl is történnek háborús bűnök, és úgy tűnik, az emberiség semmit sem tanult a múltból. Az ilyen mérhetetlen gonoszsággal szemben a jónak is van helye. Az emlékezés azt jelenti, hogy az áldozat nem volt hiábavaló, hiszen egy független Lengyelország született újjá. A lengyeleknek nagyon fontos, hogy nincsenek egyedül, velük érez a magyar nép, amellyel évszázadok óta baráti szálak kötik össze őket – emelte ki a konzul.
Székesfehérvár Önkormányzata nevében Horváth Miklós Csaba alpolgármester vett részt az eseményen. Emlékeztetett a lengyel és a magyar nép legendás barátságára és arra, hogy a két nép sorsa összefonódott a történelem során az örömteli és a tragikus események kapcsán egyaránt. Éppen ezért minden év márciusában megtartják Székesfehérváron a lengyel-magyar barátság napját és megemlékeznek a katyńi áldozatokról is. Mi, magyarok ezt nem feledhetjük! Kötelességünk emlékezni azért, hogy a becstelen gaztettek soha ne merüljenek a feledés homályába. A történelem ismétli önmagát, így napjainkban is az a legfontosabb feladatunk, hogy megőrizzük a békét és a szabadságot – hívta fel a figyelmet emlékező beszédében.
Borbély Imréné, a Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese egy személyes élmény kapcsán számolt be a katyńi tragédiáról.
1978-ban a lengyelországi egyetemista barátainak családjától hallott először a történtekről. Egy vasárnapi ebéd után egy számára ismeretlen helyről, fogolytáborokról, eltűnt és megölt hozzátartozókról, kivégzésekről beszéltek neki a lengyel ismerősök, akiknek szemében fájdalom, hangjában harag érződött. Lengyelországban a katyńi vérengzés története tabu volt, amiről nem lehetett beszélni. A történteket hivatalosan mély hallgatás övezte, az áldozatok emlékét családok ezrei tartották csak életben. Mára bebizonyosodott, hogy a bűntettet a Szovjetunió legfelsőbb állami és pártvezetőinek utasítására hajtották végre egy olyan állam polgárain, amely jogilag nem is állt háborús viszonyban a szovjetekkel. Lengyelországban április 13-a a Katyńi Áldozatok Emléknapja, amikor a sztálini terror valamennyi áldozatára emlékeznek.
A megemlékezésen diákok jóvoltából két szavalat és Beethoven Gyászindulója hangzott el, majd zárásként koszorúzásra került sor. Képviseltették magukat a székesfehérvári nemzetiségi önkormányzatok, a fegyveres és rendvédelmi szervek, az egyházak, az oktatási intézmények, a honvéd és hagyományőrző civil szervezetek, és jelen volt több civil emlékező is.
