-
Kotsis Iván fehérvári épületei
Amikor a székesfehérvári városvezetés, élén Csitáry G. Emil polgármesterrel, az 1930-as évek elején több évtizednyi huzavona után elhatározta a Városháza bővítését, a két fiatal építész, Molnár Tibor és Schmidl Ferenc nagy lelkesedéssel fogadták a feladatot. Azt azonban tudták, hogy a munkálatok megtervezéséhez egy nagy tapasztalattal bíró szaktekintélyre van szükség, aki a tudása mellett a nevét is adja a vállalkozáshoz.
2026.08.10. -
„Mondd el fiaidnak!”
A Várkörút és a Rákóczi utca kereszteződésében egy nagy fekete kőtábla emlékeztet az egykori zsinagógára és az 1944-ben elhurcolt zsidóságra. Ha a helyi izraelita közösségről van szó, a legtöbben a vészkorszakot és az azt közvetlenül megelőző éveket idézik fel. Talán azért, mert nem ismerik a korábbi időket, mint ahogy sokan azt sem tudják: ma is létezik hitközség a városban.
2026.08.06. -
A hajdani öreghegyi nyaralókról
Az egykori Fiskális dűlő az Öreghegy, a város legrégebbi szőlőhegyének kapuja. Nevét arról kapta, hogy présházas telkeit többnyire városi tisztviselők, hivatalnokok vásárolták meg, amelyeken kisebb-nagyobb szőlőhegyi lakokat, több esetben neves építészek által tervezett villákat építtettek, kereszteket és más emlékeket emeltek. A környéket egy rövidebb sétával bejárva számos érdekességre bukkanhatunk.
2026.08.02. -
Királykúton a makett
Mostantól a Királykút Emlékházban nézhető meg az egykori székesfehérvári koronázóbazilika 1:75 méretarányú makettje. A hatalmas templom 12. századi állapotát bemutató – még 2013-ban készített – modellt a Fejér Szövetség ajándékozta Székesfehérvárnak. Az épületrekonstrukciót Földi Zoltán önkormányzati képviselő vette át csütörtökön.
2026.07.30.
A Székesfehérvár Anno 1956-ról szóló kötetéhez keres fehérvári fotókat dr. Demeter Zsófia
Sohonyai Edit író, az egyik székesfehérvári közösségi oldal szervezője osztotta meg dr. Demeter Zsófia videóüzenetét, amelyben a népszerű „Székesfehérvár Anno” kötetek szerzője a székesfehérváriak segítségét kéri.
2026-ban lesz az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulója, amelynek kapcsán a történész most a város 1956-hoz kapcsolódó történetét dolgozza fel. Jelenleg nagyjából 70-80 fotó kering különböző minőségben a város lakói között, dr. Demeter Zsófia viszont szeretne olyan, esetleg még a padlásokon vagy könyvespolcokon rejtőző fotókat, képgyűjteményeket, esetleg más, kapcsolódó dokumentumokat is bemutatni, amelyek a kötetet és így ismereteinket is tovább gazdagítják a hét évtizeddel ezelőtti forradalom fehérvári eseményeivel kapcsolatban.
A képeket, dokumentumokat a demeterzsofia@freemail.hu címre küldhetik, a történész mindenkinek köszöni a segítségét!