-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Szent István emlékek Rómában-fotókiállítás és filmvetítés a Nyitrai úti Közösségi Házban
A Markó S. Mária Emlékalapítvány szervezésében nyílik Simon Erika fotóriporter „SZENT ISTVÁN EMLÉKEK RÓMÁBAN” című képeit bemutató kiállítás november 17-én, vasárnap. A 10 órakor kezdődő istentiszteletet követően Vakler Lajos szerkesztő-műsorvezető ajánlja a tárlatot az érdeklődők figyelmébe.
Simon Erika fotóriporter és Vakler Lajos rendező-szerkesztő azzal a szándékkel indultak el Rómába 2016 őszén, hogy a történelmi, kegyeleti helyek felkutatásával bemutassák a Szent István-kultúrkörhöz kapcsolódó római-magyar emlékeket, a Szent István-kultusz jelenleg is fellelhető és látható értékeit – a fotó és a film eszközeivel. A nézőket elkalauzolják többek között a Szent István Házba, a Magyarok Nagyasszonya Kápolnába, a Római Magyar Akadémia és a Pápai Magyar Egyházi Intézet épületébe, a freskók, domborművek, szakrális emlékek üzeneteit közvetítve.
A fotókiállításon látható képek helyszíneit az érdeklődők a dokumentumfilm segítségével be is járhatják a november 19-én, kedden 18 órakor kezdődő „SZENT ISTVÁN EMLÉKEK RÓMÁBAN” című film vetítése alkalmával. A forgatási helyszínekről, a film születésének körülményeiről Vakler Lajos számol be.