Elpusztult ország rögös országútján - konferencia és vetélkedő Trianonra emlékezve

A Trianon Centenáriumi Emlékbizottság november 16-án konferenciát szervez Politikai útkeresés és konszolidáció 1919-1920 fordulóján címmel, valamint a „TRIANON 100” elnevezéssel versenyt is hirdet az általános és középiskolás korosztály számára Székesfehérváron és Fejér megyében.
2019.11.11. 12:26 |
Elpusztult ország rögös országútján - konferencia és vetélkedő Trianonra emlékezve

November 16-án szombaton 10 órától a Városháza Dísztermében rendezik meg a Politikai útkeresés és konszolidáció 1919-1920 fordulóján című tudományos konferenciát, ahol szó lesz Horthy kormányzóvá választásáról és a Simonyi-Semadam kormány politikai útkereséséről is.

A konferenciát Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Trianon Centenáriumi Emlékbizottság és az MTA Veszprémi Területi Bizottsága közösen szervezi. A tudományos konferenciáról szólva Dr. Vizi László Tamás PhD, a Trianon Centenáriumi Emlékbizottság elnöke elmondta, arra vállalkoztak, hogy a 100 évvel ezelőtti eseményeket megismertessék az érdeklődőkkel. Dr. Vizi László Tamás szólt a november 16-i nap jelentőségéről is, amikor is kerek 100 évvel ezelőtt a Nemzeti Hadsereg élén Horthy Miklós fővezér bevonult Budapestre és visszafoglalta az ország fővárosát. Az emlékbizottság elnöke arról is szólt, hogy ezt megelőzően, a Nemzeti Hadsereg már 1919 október 12-én bevonult Székesfehérvárra: ez a főpróbáját jelentette a budapesti érkezésnek. 

„Mi elindulunk egy elpusztult ország rögös, elromlott, rossz országútján, kicsiny eszközökkel, de nagy hittel és nagy reménnyel…” - idézte a konferencia mottóját Dr. Vizi László Tamás.

Hozzátette, hogy a mondat Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnök kormányprogramjának bevezetőjéből származik és rámutat arra, milyen helyzetben is van 1919 őszén és 1920 elején ez az ország vesztes világháború, forradalmak, ellenfordalmak, román megszállás-kifosztás után. Ebben a helyzetben kell megtalálni a politikai kibontakozás lehetőségét: a konferencia ezeket a kormányprogramokat vizsgálja. Előadást tart többek között Prof. Dr. Gulyás László egyetemi tanár "Versailles és a magyar kérdés 1919 őszén" és Dr. Anka László a Friedrich-kormány és az antant címmel, de hallhatunk előadást Dr. Nánay Mihálytól az ellenforradalom élére állt József főherceg tevékenységéről, Dr. Ligeti Dávidtól a Huszár-kormány keresztényszociális útjáról és Dr. Olasz Lajostól Horthy kormányzóvá választásáról. Dr. Vizi László Tamás záró előadásának témája a Simonyi-Semadam kormány politikai útkeresése lesz.

Baloghné Szűcs Klára, a Székesfehérvári Tankerületi Központ szakmai igazgató-helyettese a Trianon 100 elnevezésű, általános és középiskolás korosztály számára meghirdetett verseny részleteiről számolt be.

A Trianon Centenáriumi Emlékbizottság által meghirdetett verseny célja, hogy a trianoni békediktátum közelgő centenáriumi évfordulója alkalmával a székesfehérvári és Fejér megyei általános és középiskolai diákok figyelmét fokozottan ráirányítsa a modern kori magyar történelem egyik legfontosabb eseményére, valamint annak helyi vonatkozásaira. Mindezt azzal a szándékkal, hogy a diákok jobban megismerjék szűkebb környezetük hagyományait, történetét, egyúttal közelebb kerüljenek Trianon nehéz témájához, s fokozottan tudják átérezni a Nemzeti Összetartozás Évének meghirdetett 2020-as esztendő üzeneteit.

A verseny kategóriái és résztvevői

• A versenyen a Fejér megyében tanuló általános iskolai felső tagozatos és középiskolás diákok vehetnek részt
• 3 fős csapatok jelentkezését várják
• A versenyt két kategóriában hirdetik meg általános iskolai felső tagozatosok számára (itt akár hat- és nyolcévfolyamos gimnáziumok 5-8. évfolyamos diákjai is elindulhatnak) és középiskolások számára

A verseny menete

1. forduló - pályázat benyújtása (formai és tartalmi követelmények alább részletezve)
• A pályázatokat nagy file küldő felületen kell elküldeni a verseny hivatalos e-mail címére: trianonvetelkedo@pmhiv.szekesfehervar.hu
• Beküldési határidő: 2020. január 31.
2. forduló - döntő: szóbeli kvíz a trianoni békediktátum témaköréből
• a pontos tartalmi elvárásokat az 1. forduló után, a továbbjutó csapatoknak megküldik
• a döntő időpontja: 2020. március vége, április eleje
• a döntő helyszíne: később kerül meghatározásra

A pályázat témája:

Hogyan emlékeztek meg településed lakói, iskolái, intézményei a nagy háborúról, Trianonról és a Hősök Napjáról a két háború között?

A pályázat formai előírásai

• tudományos igényű dokumentumfilm szerkesztése
• időbeli terjedelem: 10 perc
• javasolt „források”: interjú helytörténésszel, interjú idős visszaemlékezővel (1930-as években / 40-es évek elején volt gyerek), tárgyi emlékek bemutatása, digitális archívumokból (pl. nava, manda) illusztrációként beillesztett felvételek (ezek nem haladhatják meg a játékidő felét), tárgyi emlékek (fotók, emléktárgyak, emlékművek) bemutatása
• a filmek végén kérjük szerepeltetni a „stáblistánál” a következő adatokat: az iskola neve, címe, a felkészítő tanár neve, elérhetősége, a versenyzők neve, elérhetőségeik és a csapat neve (ez egyben a nevezés is).

A pályázat tartalmi lehetőségei

• saját település két világháború közötti megemlékezéseinek általános bemutatása
• saját településen egy konkrét megemlékezés bemutatása (pl. 1938 - Szent István emlékév; világháborús hősi emlékmű avatása, stb.)
• saját településen egy konkrét intézmény (pl. a tanuló iskolája; egyházközsége, stb.) megemlékezéseinek bemutatása
• egy székesfehérvári esemény / intézmény megemlékezéseinek bemutatása

A pályázat pontozása

• általános és középiskolában külön-külön
• pontozási kategóriák:
tartalmi pontok: 0-20
formai pontok: 0-10
összhatás: 0-10
• minden pályaművet szövegesen is értékelnek
• A döntőbe mindkét kategóriából a legjobb tíz pályamunkát készítő csapat jut be.
• A versenybizottság indokolt esetben eltérhet a fenti szabálytól.

A verseny díjazása

• a döntőbe jutott csapatok értékes jutalmakban részesülnek
• minden döntőbe jutó csapat és felkészítő tanáraik megkapják a Centenáriumi Emlékbizottság oklevelét
• a döntőbe jutott csapatok és felkészítő tanáraik részt vehetnek egy a Leghűségesebb magyar városba - Civitas fidelissima - Sopronba szervezett közös kiránduláson.

A versennyel kapcsolatban információ kérhető Boda Szilviától a boda.szilvia@pmhiv.szekesfehervar.hu e-mail címen, vagy a trianonvetelkedo@pmhiv.szekesfehervar.hu címen.