Orseolo Péter pünkösdi királysága - 975 éve ezen a napon fogadott német hűbért az uralkodó

Az Altaichi Évkönyvekből sokat megtudhatunk. „Ebben az évben Pétert, a magyarok királyát – miután a főurak összeesküdtek ellene – megfosztották királyságától. Hogy miért történt ez, hallja, aki akarja. A jó emlékű István király, ennek anyai nagybátyja, miután az ő fia még atyja életében meghalt, s mivel másik fia nem volt, ezt örökbe fogadta, és a királyság örökösévé megtette. Rokonának fiát, noha az méltóbb volt a királyságra, minthogy ebben nem értett vele egyet, megvakította, s kicsiny fiait száműzetésbe küldte.”

Még csak 1041-nél járunk az események menetében, de az ennyiből is látszik, hogy Péter trónöröklése sok áldozattal járt. Imre herceg halálával (1031) István fiúutód nélkül maradt, és mivel fiági unokatestvére, Vazul feltételezhetően merényletet követett el ellene, ezért szeme világával és fiai – Levente, András és Béla – elűzésével fizetett. Mi lett Vazul öccse, Szár László és annak fia, Bonuszló sorsa? Miért nem őket, s miért nőtestvére – és Orseolo Ottó velencei doge fiát – jelölte trónra István király? Nem tudjuk.

Azt viszont tudjuk a német évkönyvből, hogy Péter furcsán hálálta meg nagybátyja gondosságát. Az özvegy Gizella királynét megfosztotta javaitól, és gyakorlatilag házi őrizetbe vette. Miután a magyar főemberek hiába intették méltányos bánásmódra, elfordultak tőle, megbuktatták, és István egy másik nőági unokaöccsét ültették trónra. Aba Sámuel 1041–1044 között volt Magyarország királya. Péter a németekhez menekült, és 1044 nyarán III. Henrik császár katonai segítségével tért vissza.

Ekkor még úgy tűnt, hogy III. Henrik szövetségesként tekint Péterre. A Képes Krónika az idézett német évkönyvvel egybehangzóan számolt be a császár útjáról. „Ezután egész sokadalmával együtt Fehérvárra, Magyarország uralkodói székhelyére vonult, amit németül Weissenburgnak hívnak. Itt a magyarok a császárnak kijáró tisztelettel és nagy igyekezettel tisztelték meg a császárt, aki Péter királyt a királyi koronával, jogainak csorbítása nélkül visszahelyezte a királyságba: Szent István király szent jelvényeivel királyi módon földíszítve saját kezűleg a királyi trónhoz vezette, s Isten dicsőséges szülőanyjának, a mindörökké Szűz Máriának bazilikájában a királyi trónra ültette. Ugyanott kibékítette a királyt a magyarokkal, a magyarokat a királlyal, és a magyarok kérésére megengedte, hogy a magyar törtvényeket megőrizzék, és szokásaik szerint ítélkezzenek.”

Az Altaichi Évkönyvekből azonban váratlan fordulat bontakozik ki. III. Henrik császár az 1045. évi nagyböjt első hetét, ami február 24. és március 2. közé esett, Freisingben töltötte. „Megjöttek oda királyának, a magyar Péternek a követei, s azt kérték tőle, hogy következő pünkösdön jöjjön el fiához, s azt az ünnepet méltóztassék vele együtt megünnepelni… Miután megérkezett Magyarországra, királyi szokás szerint illő módon fogadták, és tisztelettel tartották. Azon a szent ünnepen Péter Magyarország királyságát aranyozott lándzsával átadta urának, a császárnak egész népe és a mieink jelenlétében. A királyi pompával megtartott lakoma után hatalmas mennyiségű aranyat is adott neki, ő pedig az egészet szétosztotta katonáinak, akik az előző év győztes csatájában vele voltak.”

A jelek szerint Péter egyre ingatagabbnak érezte trónját, s azt német hűbér vállalásával kívánta megtámogatni. Rajta vesztett. Tette országos mértékű ellenállást váltott ki. Az idegen uralom szolgálatába szegődő Péter második királysága és élete 1046-ban ért véget. Vazul fiai hazatértek. Az Árpádok öröklésrendje és a magyar állam önállósága helyreállt.

Az írást Szabados György, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont történész munkatársa készítette.