Sporthírek

/ 2006.05.29. 23:37:17 |

Egy időben meccselnek a dobogóért küzdők

 A Magyar Labdarúgó Liga Versenybizottsága döntésének értelmében azonos időpontban rendezik a Borsodi Liga 30. fordulójának sorsdöntő mérkőzéseit. A versenysemlegesség elve alapján az aranyéremért folytatott harcban nagy jelentőséggel bíró Újpest – FC Fehérvár és a DVSC – Pápa összecsapást is szombaton 16.20-kor kezdik, és e két találkozóhoz csatlakozik a Vasas – MTK mérkőzés is. Az Újpest és a Debrecen a bajnoki címért, míg a Fehérvár és az MTK a bronzéremért lép pályára a bajnokság utolsó fordulójában.

/ 2006.05.29. 08:38:11 |

Döntős az Albacomp - 93-68-as fölényes győzelem a Pécs ellen

 Atomerőmű - Albacomp fináléra kerül sor a férfi kosárlabda-bajnokságban, miután a székesfehérváriak a legjobb négy között a Pécs ellen hazai pályán megszerezték a továbbjutáshoz szükséges harmadik győzelmet. Már az első játékrészben eldőlt az Albacomp-Pécs csata, hiszen a nyitó felvonás után már 15 ponttal vezettünk. A második etapban sem változott a játék képe, az Albacomp parádézott, míg a pécsiek csak szenvedtek. Az Albacomp öt mérkőzésen 3-2-re verte a Pécset, és a döntőbe jutott, ahol a Pakssal találkozik majd.

/ 2006.05.29. 08:32:55 |

Janika nyerte a 307 WRC-vel a Duna-ralit - Asiék már otthon vannak

 A nyolc gyorsaságiból álló Duna Rallye versenyt az ifj. Tóth, Bahor kettős nyerte a Peugeot 307 WRC-vel. A második helyet a Spitzmüller, Kazár (Peugeot 206 WRC) duó szerezte meg 2 perc 25 másodperc, harmadik pedig a műszaki problémákkal küszködő Benik, Varga (Ford Focus WRC) kettős lett 2 perc 32.1 másodperc hátránnyal. Győzelmével a címvédő ifj. Tóth János, Bahor Bea kettős vezeti a bajnokságot. (kép www.duen.hu)
/ 2006.05.27. 21:29:50 |

Búcsú a bajnoki címtől – A Sopron elleni döntetlennel nem állhat az élre az FC Fehérvár

 Kitűnő hangulatban várta a mintegy 5000 néző a kupagyőztes pályára lépését a Sopron FC ellni bajnoki mérkőzés előtt. Az FC Fehérvár a kötelező győzelem terhe mellett kezdte a játékot, hiszen a bajnoki címért folytatott versenyben csak győzelemmel maradhatott állva a piros-kék alakulat. A játékvezetői hármas főszereplésével, és a hazaiak tompa játékával a Sopron elvitte az egy pontot a VIP-páholyait avató Sóstói Stadionból, így a Vidi kiszállt az aranyért folytatott harcból. FC Fehérvár – Sopron FC 2-2 (1-1)

/ 2006.05.25. 22:11:50 |

Harc a végsőkig – Az ötödik mérkőzés dönt a továbbjutásról

 Semleges környezetben, Kaposváron találkozott egymással a kosárlabda elődöntő még elfoglalt két csapata, a PVSK és az Albacomp. A pécsi csarnokból kiszoruló együttesek óriási, kiegyenlített csatát vívtak egymással a három győzelemig tartó párharc negyedik összecsapásán. A pályaválasztó többször is lépéselőnybe került a fehérváriakkal szemben, azonban Fodor Péter alakulata az utolsó másodpercekig kacérkodott a fordítással, és a gyíőzelemmel, de a döntő pillanatokban kimaradtak a dobások. A Pécs hárompontos diadala ötödik mérkőzést eredményezett, melyre vasárnap 14.45-kor kerül sor, Fehérváron. PVSK-PÉCS EXPO – ALBACOMP 78-75 (25-21, 21-17, 19-27, 13-10)

/ 2006.05.25. 11:23:33 |

Ismét építkezik a Cornexi-Alcoa-HSB Holding - Többen távoznak a csapattól

 A 2005-ben EHF-Kupát nyerő Cornexi-Alcoa-HSB Holding kézilabda csapata a 2005-2006-os idényben szerényebb produkcióval rukkolt elő a sportbarátok számára. A bajnokságban nem jutott a legjobb négy közé a csapat - az ötödik helyen végzett -, az EHF-Kupában a negyeddöntőben búcsúzott a további küzdelmektől, a Magyar Kupában viszont a döntőig meneteltek a fehérvári lányok, ahol ezüstérmet szereztek. Súlyos sérülése miatt az idény közben visszavonult a csapatkapitány Siti Beáta, az év végén pedig a klub búcsúzott a sérült Csernus Krisztinától, Lőw Andreától, valamint Kiss Olíviától és Vámos Boglárkától. Szabó Valéria eligazol a Cornexitől, és a kapusedző, Rácz Mariann is elhagyja Székesfehérvárt.
/ 2006.05.25. 09:05:01 |

Péntektől Duna-Rallye - Várpalota-Iszka és Kincsesbány-Csór is lesz

 Péntektől vasárnapig az ORB, magyarul a honi ralibajnokság harmadik futamát, a Duna-ralit rendezik. Az első a zsinórban három murvás mecs közül, jellemzően a Dunaújváros, Székesfehérvár, Várpalota csapáson. A nevezési lista alapján Palik László is részt vesz a Duna-ralin - négynullás Subaruval. Gyermeknapi programok, koncertek várják az érdeklődőket, fellép például a Hooligans együttes. A pályák térképeit itt találja!
/ 2006.05.25. 00:25:00 |

Székesfehérvár 2006-ban is az ország legsportosabb városa

 21 órakor véget ért Magyarországon a Kihívás Napja programsorozat, és az eddigi években is nagyon aktív Székesfehérvár 2006-ban is a verseny élén végzett a VII.-es, vagyis a 70.000 lakos feletti települések kategóriájában. Székesfehérvár kilencedik alkalommal hódította el a legsportosabb város serlegét, Óbudát és Budapest XIV. kerületét utasítva maga mögé.
/ 2006.05.24. 16:27:10 |

Ülésezett a Sportbizottság - 43 iskola sporttámogatásáról is döntöttek

 Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Sportbizottsága hat igen szavazattal, egy tartózkodás mellett elfogadta a 43 székesfehérvári iskola sporttámogatására készített javaslatot, melynek keretében 15 millió Forint kerül elosztásra az intézmények létszámának arányában. Emellett a testület első olvasatban tárgyalt a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról is, miszerint 59 pályázó között osztanának szét 4 millió Forintot. A Sportbizottság ülésén szóba került az új atlétika-pálya és az Árpád Szakközépiskola udvarára tervezett műfüves aréna is.

/ 2006.05.23. 21:43:01 |

Közel a döntő – Egy meccsre a finálétól az Albacomp

 A kosárlabda NB1 elődöntőjében a Paksi Atomerőmű simán “söpörte” el a Körmend alakulatát, így az ASE már a bajnoki döntőben érezheti magát. Az Albacomp még nem, bár nagyon közel lépett a fináléhoz, miután a három győzelemig tartó elődöntő párharcában ismét hozta a hazai találkozót, és előnyt szerzett. Pedig nem indult jól a Pécs-EXPO elleni összecsapás, a PVSK az elején elhúzott, és Fodor Péter alakulata csak a nagyszünetre tudott egyenlíteni. Albacomp – PVSK Pécs-Expo 98–75 (21-28, 27-20, 18-9, 32-18)

/ 2006.05.23. 16:30:00 |

Sportolj Székesfehérvár - éjfélkor rajtol a Kihívás Napja

 Május utolsó szerdája évek óta a Kihívás Napja, azonban a népszerű Challenge Day 2006-ban május 24.-én tartja Magyarország. Ismét lehet mozogni, minimum 15 percen át, hogy Székesfehérvár újra a legaktívabb Megyei Jogú Város címet nyerhesse el. A Kihívás napi sportrendezvények május 24.-én 00.00-kor rajtolnak a Városház téri gimnasztikával, majd egészen 21.00 óráig ingyenesen látogatható például az uszoda, vagy a Bregyó közi görhoki és görkori-pálya, de a város minden sportegyesülete és közintézménye részt vesz az egészséges életmódra figyelmeztető programsorozaton. www.kihivasnapja.hu
/ 2006.05.22. 13:33:30 |

Alba Takarékszövetkezet Kupa - ismét Albatoll sikerek a hétvégén

 A hétvégén 4 korcsoportnak rendezték meg az ALBA TAKARÉKSZÖVETKEZET KUPA Országos Utánpótlás páros ranglistaversenyt Székesfehérváron. Az ország 12 egyesületének közel 50 játékosa vett részt a versenyen. A összetett csapatversenyt az ALBATOLL.HU csapata nyerte. A versenyen egyébként izgalmas és sok jó színvonalú mérkőzés zajlott, ahol a következő sikerek születtek...
/ 2006.05.20. 22:34:47 |

Egyenlített a Pécs a kosárlabda elődöntőben - folytatás kedden 18 órakor

 Az NB1-es kosárlabda bajnokság elődöntőjében Pécsen vendégszerepelt a párharc első összecsapásán diadalt arató Albacomp. A második találkozón érvényesítette a hazai pálya előnyét a Pécs-EXPO, és hétpontos győzelmével egyenlített a három győzelemig tartó sorozatban. A Harmadik felvonást kedden 18 órakor rendezik Székesfehérváron. Pécs-EXPO - Albacomp 83-76

/ 2006.05.20. 22:05:57 |

Cseh vezetőedző az Alba Volán-FeVitánál

 A 2005-2006-os jégkorong bajnoki idényt aranyéremmel záró Alba Volán-FeVita együttesénél kérdésessé vált, hogy Pat Cortina marad-e a vezetőedző a következő szezonban is. A fehérvári klub és a kitűnő szakember nem hosszabbítottak szerződést, így Cortina helyét a cseh Karel Dvorak váltja. Az 54 esztendős, korábban a cseh élvonalbeli Liberec másodedzőjeként tevékenykedő Dvorakkal egyéves kontraktust kötött az Alba Volán, segítője Énekes Lajos lesz.
/ 2006.05.20. 21:56:23 |

Támadásban a Kupagyőztes – Győrött nyert az FC Fehérvár

 A szerdai kupagyőzelem fáradságát, és ünnepi mámorát még talán érző FC Fehérvár három ponttal gazdagodott a Borsodi Liga 28. fordulójában. A fehérváriak a Győri ETO FC otthonában vendégszerepeltek, és a fordulatos mérkőzésen a piros-kékek vonultak le a pályáról győztesen két pontra megközelítve ezzel az MTK ellen botló listavezető Újpestet. Győri ETO FC – FC Fehérvár 2-3 (2-2)