Sporthírek
-
Az utolsó harmadban maradt alul az Alba Volán
Pontjai gyarapítására törekedett az Alba Volán SC az Erste Bank Eishockey Liga 22. fordulójában is, miután az Olipmiját idegenben verte, az Innsbrucktól pedig csak büntetőkkel kapott ki, vérmes reményekkel vette fel a küzdelmet az EBEL tabellájának nyolcadik helyén álló Klagenfurt ellen is. Rögtön a kezdőbuli után emberelőnybe került a Volán, de ekkor a fehérváriak még nem nagyon tornáztatták meg a Klagenfurt hálóőrét, a negyedik percben pedig Enzenhofer tornázott volna szívesen, de inkább csak bosszankodhatott. Hiába vezetett azonban kétszer is a Volán, az utolsó harmadra elfáradt, s így a KAC gyűjtötte be a két pontot. Alba Volán SC – KAC 3–5(1-2, 2-1, 0-2)
2007.11.19. 01:03:56 -
Kecskeméten bukott el az Albacomp
A kosárlabda NB1 hetedik fordulójában súlyos vereségbe szaladt bele az Albacomp. Az Univer-Kecskemét elleni derbi előttig két vereséggel álló fehérváriak az 50%-os mutatóval rendelkező Kecskemét otthonában csak fellángolásokra volt képes, irányításra nem. A minden csapatrészben jobban muzsikáló hazaiak csak 9-9-nél és 29-29-nél engedték maguk mellé Goran Miljkovics alakulatát, s a végén 18 pontos győzelmüknek örülhettek. Az Albacomp 85-67-es vereségével a tabella negyedik helyéről várhatja a folytatást. UNIVER-KECSKEMÉT–ALBACOMP 85–67 (26–23, 15–15, 24–16, 20–13)
2007.11.18. 22:25:07 -
Győzelemmel zárta az őszt a Cornexi-Alcoa-AutoBahn
2007 utolsó bajnoki mérkőzésén az újonc Óbudai Goldberger otthonában vendégeskedett a Cornexi-Alcoa-AutoBahn női kézilabda csapata. A fehérváriaknak nem okozott különösebb problémát az exfehérvári Elena Kordyukot és Tápai Andreát is soraiban tudó Goldberger legyőzése, Vura József alakulata szinte rajt-cél diadalt aratott a fővárosban. A Cornexi végig vezetve, előnyét fokozatosan növelve haladt két újabb bajnoki pontja felé úgy, hogy Fekete Csilla öt hétméterest is hatástalanított. A Cornexi-Alcoa-AutoBahn 29-21-es győzelmével a tabella ötödik helyéról várhatja a januári folytatást. ÓBUDAI GOLDBERGER SE – CORNEXI-ALCOA AUTOBAHN 21–29 (10–15)
2007.11.18. 21:56:43 -
Drámai csata - újabb pontot szerzett az Alba Volán
Az Olimpija Ljubljana otthonában aratott 4-1-es siker után az újabb pontok reményében szállt harcba a megerősített Alba Volán SC az Erste Bank Eishockey Liga 21. fordulójában. A fehérváriak ellenfele azonban az az Innsbruck volt, mely együttes legutóbbi magyarországi fellépésén egy hatossal lépte le Jan Jasko alakulatát… Azóta a kék-fehérek erősödtek, hiszen leigazolták a korábbi finn válogatott centert, a 36 éves Toni Sihvonent. A finn csatár az Olimpija ellen három asszisztot is kiosztott, azonban az innsbrucki cápák ellen az első harmadban nem sokra jutott. A folytatásban is nagyot küzdöttek a felek, s a döntetlen rendes játékidő és a gólnéküli hosszabbítás után a büntetőpárbajban tudott csak nyerni az Innsbruck, így a Volán is pontot szerzett.
2007.11.16. 22:15:15 -
Új játékosok - új autók
Székesfehérváron már megszokott dolog, hogy az Alba Volán SC jégkorong csapatának játékosai, elsősorban légiósai Skoda típusú személygépkocsival járnak. Szerződésük lejártáig a napokban leigazolt két kiváló hokis is a cseh márka-család egy-egy tagjával róják a kilómétereket, persze akkor, amikor nem jégen vannak. A kanadai hátvéd, Chris Allen, és a korábbi finn válogatott Toni Sihvonen komoly erősítést jelenthetnek a Volán számára, s mindennapjaikat próbálja megkönnyíteni a szakosztály vetetése és a Skoda Wolf Kft. /fotó: www.albavolanhockey.hu/
2007.11.16. 17:02:05
Már lehet nevezni a Videoton Baráti Kör Kispályás Tornára
2007. december 28.-a és 30.-a között ismét zsúfolásig telhet a Videoton Oktatási Központ lelátója, hiszen a fehérvári labdarúgás elhivatott szimpatizánsai ismét megrendezik a Videoton Baráti Kör – Országos Kispályás Labdarúgó Tornát. Az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő megmérettetésen 32 csapat és több száz profi, igazolt, vagy a labdarúgást amatőr szinten űző sportoló mérheti össze erejét. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján mára országosan is kiemelkedő erősségű csapatok küzdenek meg minden évben a díszes serlegekért és a több százezer Forint értékű sportfelszerelések elhódításáért.
Az FC Fehérvár tíz emberrel harcolta ki a döntős tagságot a Ligakupában
A Zalaegerszegi TE együttese utazott kedvezőbb helyzetben a labdarúgó Ligakupa elődöntőjének visszavágójára, ugyanis a zalaiak az első meccsen 2-1-re nyertek az FC Fehérvár ellen. Hiába a ZTE előnye, a Vidi játékosai bíztak a továbbjutásban, hiszen az egyetlen gólos hátrányt hazai környezetben nem lehetetlen ledolgozni. A Sóstói Stadionban nem voltak sokan kíváncsiak a két csapat csatájára, pedig akadt izgalom bőven… A Zalaegerszeg szerzett vezetést az első félidő végén, majd egyenlített a hazai alakulat. A 77. perctől emberhátrányban futballozott az FCF, mégis kiharcolta a döntőbe jutást. FC FEHÉRVÁR-ZALAEGERSZEG 3–1 (0–1, 2–1, 2–1)
Megvan a második Volán-győzelem!
Spanyol ellenfelet kapott a Cornexi az EHF-Kupában
Továbbjutott a Cornexi-Alcoa az EHF-Kupában!
Biztosan verte az Albacomp a Sopront
A kosárlabda NB1 hatodik fordulójában az Albacomp a Soproni Sördögök együttesét fogadta, a kötelező győzelem reményében. A fehérváriak csapatából sérülés miatt hiányzott Soós Gábor, de a betegeskedő Nuber vállalni tudta a játékot. Az első negyedben meglepték a vendégek Goran Miljkovic tanítványait, majd a második periódusban változtatott védekezésén az Albacomp, s ez hatásos volt. A nagyszünet előtt fordítottak a fehérváriak, majd a folytatásban már nem adták ki kezükből az irányítást, és végül magabiztosan nyerték az összecsapást, 85-73-ra. ALBACOMP – SOPRONI SÖRDÖGÖK 85-73 (18-21, 21-15, 22-18, 24-19)