Sporthírek
-
A felnőtt és serdülő csapatbajnokságon is dobogós az ARAK
Hazai pályán sikerült a bravúr: az atlétikai magyar csapatbajnokság döntőjének felnőtt mezőnyében az ARAK Up. Akadémia és a Tatabányai SC közös csapata, a Pannon Duó a harmadik helyre lépett elő a tavalyi ötödik pozícióból. A serdülők továbbra is az ország legerősebb egysége, miután a lányok nyertek, a fiúk harmadikok lettek a pontvadászatban.
2019.09.09. 16:43:46 -
A Debrecent is legyőzte, a héten Eszéken szerepel az Alba Fehérvár
Péntek után vasárnap is pályára léptek a fehérvári kosarasok, ezúttal a Debrecent fogadták. Ez az edzőmeccs is Alba-győzelemmel zárult, eddig hibátlan az előszezonban Jesus Ramirez csapata. Ezen a héten péntektől Eszéken vesz részt felkészülési tornán az Alba.
2019.09.09. 10:24:39 -
A döntő középső harmadában remekelt, ezzel megnyerte az emléktornát a Volán
A Nyitra ellen játszotta az Ifj. Ocskay Gábor Emléktorna fináléját a Hydro Fehérvár AV19. Gól nélküli első harmad után a másodikban egy hétperces periódusban megsorozta ellenfelét Hannu Järvenpää csapata, és háromgólos előnyre tett szert. Ezt pedig, ellentétben az elődöntővel, nem adta le, így megnyerte a tornát.
2019.09.08. 20:56:00 -
Izgalmas meccsen jutott az Ifj. Ocskay Gábor Emléktorna döntőjébe a Hydro Fehérvár AV 19
Fordulatos, kilenc gólos derbin, a hosszabbításban harcolta ki a döntőbe jutást a Volán, amely a lengyel Nowy Targ csapatát verte a torna elődöntőjében. A Hydro Fehérvár AV 19 vasárnap este hat órától a Nyitrával játszik a fináléban.
2019.09.07. 21:34:21 -
Csapatban ezüstérmes, egyéniben tizenharmadik lett Demeter Bence
A Demeter Bence, Marosi Ádám, Kasza Róbert összetételű magyar csapat második helyen végzett a budapesti öttusa világbajnokságon. Egyéniben Kasza volt a legjobb magyar ötödik helyével, a Volán Fehérvár öttusázója, Demeter Bence pedig tizenharmadikként ért célba a Kincsem Parkban.
2019.09.07. 20:18:00
Első mérkőzését játszotta a Szuperligába feljutott Köfém SC tekecsapata hazai pályán
Húsz éves a fehérvári hoki első aranyérme - gálamérkőzéssel emlékeztek a diadalra
Hússzal verte az Alba Fehérvár edzőmeccsen a Kecskemétet
Kovács Sarolta tizenharmadik lett a női döntőben az öttusa vébén
Felnőtt és serdülő atlétikai csapatbajnoki döntőt is rendeznek a Bregyóban
Öttusa vb: remek vívás után jutott döntőbe Demeter Bence
Családi és sportnapot rendez szombaton a Fehérvár Enthroners
Alekszejev Tamara és Kovács Sarolta is döntős az öttusa világbajnokságon
A félidőben még vezetett, végül kikapott Debrecenben az Alba Fehérvár KC
Nem számított a találkozó esélyesének az Alba Fehérvár KC Debrecenben, ennek ellenére Deli Rita roppant fiatal gárdája sokáig jól tartotta magát, az utolsó negyedórára azonban elfáradt az Alba, így a Lokié lett a két pont.
Debrecen - Alba Fehérvár KC 30-22 (12-13)