A II. világháborúban az angolszász stratégiai bombázások 1944. szeptember 19-én érték el Székesfehérvárt. Az addig békés város ezen a napon szembesült a háború borzalmaival. Késő este szólaltak meg a hatósági szirénák és Fehérvár lakossága levonult az óvóhelyekre, ahogyan azt tette ilyen esetekben már 1944 nyarán többször is. Ezen a napon azonban nem röpcédulák, hanem bombák hullottak az égből.
1944 nyarán békés város volt Székesfehérvár, a világháború borzalmas valóságáról pedig erősen szűrt és cenzúrázott beszámolókból, illetve a frontról hazajutott levelekből és halálhírekből értesültek a fehérváriak. A fenti kép a Szent István téren készült azelőtt néhány hónappal, hogy a bombázások és a szárazföldi harcok szinte földig rombolták Fehérvárt.
Tisztelt Olvasó!
Önök közül is biztosan sokuknak meséltek a szülei, nagyszülei vagy dédszülei a második világháborúban átélt borzalmakról. Egyre többen vagyunk, akik csak hallomásból, családi beszélgetésekből és persze az egyre részletesebben feldolgozott és online is elérhető dokumentumokból, leírásokból ismerhetjük meg legújabb kori történelmünk legpusztítóbb napjait.
Amikor elég nagy voltam már, akkor a nagymamám mesélt a várost ért bombázásról és arról azokról a szörnyűségről, hogy mik történtek azokban a hónapokban. Egy januári estén néhány éve meséltem a nagymamám által elmondott történetekről a gyerekeimnek, a melegben a Szent Flórián körúti gyorsétteremben. Közben az üvegfalon keresztül néztük mai társadalmunk nyüzsgő életét. Arról meséltem nekik, hogy ezen a helyen ahol ülünk és békésen ehetünk a melegben, néhány évtizede nem volt semmi, de nagyon hideg volt ezekben a napokban akkoriben. És milyen szerencsések vagyunk, hogy mi itt és most élhetünk ezen a helyen. Ma nem az életünkért kell bujkálnunk óvóhelyről-óvóhelyre, mint 1945 januárjában és azon izgulni, hogy most hozzánk vagy a szomszédba csapódik egy-egy lövedék. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy az akkori történések nyolcvanadik évfordulón a város honlapján emlékező és emlékeztető sorozatot indítsunk azzal a céllal, hogy minél többen megismerjék milyen pusztítás söpört végig a városon nem is oly régen. Egy kicsit azzal a céllal is, hogy jobban tudjuk értékelni azt a kort amiben élünk a maga nehézségeivel együtt, ami persze hozzá nem mérhető az akkori állapotokhoz.
1944. szeptember 19-én, ma nyolcvan esztendeje érte először bombatámadás Székesfehérvárt. Az ország „stratégiai bombázása” vagy ahogy a korabeli lapok írták „terrorbombázása” már 1944 tavaszán elkezdődött, de Fehérvárt jó ideig elkerülték a bombák. Ezen az estén azonban olyan dolog kezdődött a város életében, amit a török idők óta nem tapasztalt Fehérvár. A szeptember 19-i és október 13-i szőnyegbombázás után 1944 decemberétől egészen 1945 március közepéig szinte porig rombolta a háború a várost. A „Nyolcvan éve történt” cikksorozat az első légitámadás napjától 1944 szeptember 19-től az 1945 március 22-én-történt Rác utcai mészárlás nyolcvanadik évfordulójáig tart. Korabeli újságok cikkeit felhasználva a Vörösmarty Mihály Könyvtár segítségével, a Szent István Király Múzeumban őrzött korabeli fotók publikálásával, a Városi Levéltár dokumentumaiból válogatva, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténész szakembereinek megkérdezésével, interneten fellelhető visszaemlékezésekből és a háborút Fehérváron átélt ma már idős emberekkel történt személyes beszélgetésekből áll össze a sorozat. (Ezúton is szeretnénk kérni Önöket, ha családjukban él olyan ember, aki Fehérváron élte át a második világháború borzalmas napjait és elmesélné, mi történt vele akkoriban, hogyan élte meg ezeket a napokat, akkor jelentkezzenek a fehervar@fehervar.hu címen vagy hívják a 30/555-1097-es telefonszámot.)
A visszaemlékező sorozat első néhány részét a napokban olvashatják a Várostörténet rovatban. Az első rész az alábbiakban olvasható, ami az 1944. szeptember 19-i bombázásról és az azt megelőző napokról szól.
Tisztelettel és köszönettel: a fehervar.hu szerkesztősége
Fontos tájékoztatásként a Fejér Megyei Napló 1944-ben már minden nap címlapon hozta, hogy mikor kezdődik és mikor ér véget a kötelező elsötétítés és a "hatósági szirénák" az-az a légoltalmi jelzés utáni teendőkre is gyakran felhívták a fehérváriak figyelmét.
1944 augusztus 26-án címlapon hozta az újság, hogy "Amerika abbahagyja a háborút, ha októberig nem lehet befejezni". 1944 nyarán, amikor gyakorlatilag tisztán látszott már, hogy a II. világháborút nem nyerhetik meg a tengelyhatalmak! Talán ez a cím jellemzi a legjobban azt a háborús propagandát, amit a korabeli sajtónak napról-napra publikálnia kellett az olvasóközönség felé azokban a hónapokban, hetekben.
Szintén 1944 augusztus 26-án számoltak be arról is, hogy 1944 szeptember 11-én megindul a tanítás minden székesfehérvári iskolában, amiről a tankerületi királyi főigazgató tájékoztatta a tanulókat és szüleiket az újságban.
"1944 szeptemberéig Székesfehérvár, – ez a nagy múltú patinás ősi koronázó város – még nagyon csendes nyugodt települése volt országunknak, s azt hittük, hogy ez mindig így is marad. Sajnos tévedtünk." - írja visszaemlékezésében Pokorny Ferenc, aki 1944 őszén kezdte a gimnáziumot az akkori Ciszterben.
1944 szeptember 19-én este történt, hogy először bombatámadás érte a várost, a lapok és a szóbeszéd "terrorbombázásnak" nevezte a katonai akciókat. Magyarország 3122 helysége közül 1024-et ért bombatámadás. Az ország területének, ipari és közlekedési csomópontjainak rendszeres és folyamatos bombázása 1944. április 3-án vette kezdetét Budapest bombázásával és Székesfehérvárt viszonylag későn érte az első légicsapás. "Egyszerűen senki nem hitte el, hogy a várost valaha is bombázni fogják. Elterjedt ugyanis az a vélekedés, hogy Székesfehérvárt, az akkor már csodatévőnek is mondott, és mintegy a város „védőszentjeként” is tisztelt Kaszap István oltalmazza. Naivság volt ezt hinni, de sokan annyira komolyan vették, hogy más tájakról is átmenetileg ide költöztek abban a reményben, hogy itt biztosan nem lesznek bombázások. Lehet, hogy szüleim is így gondolkodtak, amikor fehérvárra adtak iskolába. Ez időre ugyanis már az ország több városát érte súlyos bombatámadás, míg Székesfehérvár ebből rendre kimaradt. Igaz, itt akkor nem voltak számottevő ipari objektumok, volt viszont katonai repülőtér, és talán a legnagyobb hadászati jelentőségű célpontnak a nagy átmenő forgalmat is bonyolító pályaudvar számított." - emlékezik vissza Pokorny Ferenc.
"Sokáig valóban úgy tűnt, hogy a várost Kaszap István mennybéli közbenjárása továbbra is megkíméli, mert bár ugyan többször is volt légiriadó, és kisebb nagyobb kötelékek be és átrepülése, de bombák egészen 1944. szeptember 19-ig nem hullottak. Ekkor érte Székesfehérvárt az első bombatámadás, melynek célpontja a pályaudvar volt. Azonban a célmegjelölő gépek vélhetően téveszthettek, így a bombázás elcsúszott a belváros felé, melynek következtében viszont több polgári lakóházat ért találat és sok városlakó sebesült meg, vagy vesztette életét."
1944 őszén a Prohászka templomra három 250 kg-os gyújtóbomba és egy légakna esett, amik átlyukasztották a kupolát, a faszerkezet pedig lángra lobbantották. Ez több napig égett. A templom melletti régi Glória Mozi teteje is kigyulladt, ennek maradványait az ötvenes években hordták el.
"Városszerte tüzek keletkeztek, sok lakóház leégett romba dőlt. A pályaudvar ez alkalommal, – noha kapott bombatalálatokat – kevésbé sérült, de a vasútkörnyéki utcák házaiból sok megrongálódott. E városrész óvóhelyre kényszerült lakossága nem sejthette milyen nagy veszély fenyegette lakókörnyezetét, s benne önmagát is. Ott akkor még senki nem tudhatta milyen nagy katasztrófától óvta meg szerencséje. Az állomásban ugyanis egy lőszerrel megrakott vonatszerelvény vesztegelt, amit még időben sikerült kitolatni nyílt pályára, s az ott robbant. Jóval a bombatámadás után is még hallani lehetett a lőszerek robbanását. Talán szerencsém volt nekem is, hiszen nagyon közel laktunk a pályaudvarhoz.
Nyolcvan éve történt - képeken a II. világháború pusztítása Székesfehérváron
A bombatámadás bekövetkeztét megelőző napok valamelyikén, – mint már nem egyszer – fentről röpcédulák hullottak. Feljőve az óvóhelyről mi, gyerekek nagy vehemenciával vettettük magunkat ezek összeszedésébe, és minthogy többféle is volt belőlük, még csereberéltük is ezeket „nekem van több ilyenem, adjál érte amolyant” alapon. Sokáig megőriztem ezeket a cédulákat, de sajnos az idők folyamán mégiscsak elvesztek. Nem sejthettem, milyen dokumentatív értéket képviselhetnének valamikor majd ezek a cédulák. Az utolsó röpcédulaszórásnál aláhulló lapocskák, tartalmukban szokatlanul eltértek az általános korábbiaktól, mert ezek üzenete kifejezetten Székesfehérvár városnak szólt." Szövegük négy - öt soros vers formában íródott, amelyben a versszakok végén visszatérően ez az ismétlődő két sor állt:
"Fehérvár - Fehérvár,
Vadvirágos Fehérvár
Terád is a bomba vár”
A várost ért első bombázás utáni napokról pénteken megjelenő cikkünkben olvashatnak!
80 éve történt - eddig megjelent írások
