Ezen a napon kezdődött Fehérvár három hónapos szörnyű szenvedése

A város környékén 1944. december 4-én kezdődtek meg a nagyobb katonai átcsoportosítások. A Margit-vonal védelmi rendszere, a várost környező községek ellen december 8-án indítottak támadást a szovjet csapatok. A harcok december 20-án a város határában zajlottak.

Székesfehérvár bevételéért 1944 december 22-én a reggeli órákban indult meg a szovjetek fő támadása és súlyos utcai harcok után, december 23-án hajnalban a németek kiürítették Székesfehérvárt és a várostól észak-északnyugatra kiépített állásaikba vonultak vissza.

1944. december 27-tõl a szovjet támadás azonban megállt, amikor Fejér megye teljes területe a szovjet hadsereg kezére került. A német hadvezetés ellentámadásokat indított az elvesztett területek visszafoglalására valamint Budapest felmentésére: a Konrád I. hadművelet 1945. január 1-jén, illetve a Konrád II. 1945 január 7-én, mert stratégiailag nagyon fontos volt Székesfehérvár birtoklása. Két sikertelen támadás után az áttörést aztán az 1945. január 18-án hajnalban induló Konrád III. hadművelet hozta meg.

Székesfehérvár nagy katonai jelentőséggel bírt a II. világháborúban: egyrészt fontos közlekedési csomópont volt, hiszen ide futottak be a környék jelentősebb vasútvonalai és a régió műút-hálózatának is itt volt a központja.

Székesfehérváron 1944 decemberében jogtalanságok egész sorát követték el a megszálló szovjet csapatok. A fosztogatások, erőszakoskodások a lakosság teljes kiszolgáltatottságát jelentették - írja Lattenstein Dániel a Vörös Hadsereg jelenléte Székesfehérváron és környékén című tanulmányában. Az ostrom alatt is életveszélyben voltak a fehérváriak, de a „felszabadulással” kialakult jog- és létbizonytalanság még súlyosabb volt. Az Öreghegyi-szőlők városrész, a senki földje volt két hónapon keresztül, mert a Fiskális úton húzódott a frontvonal.

Bányóczky István így emlékszik vissza az eseményekre: „Az volt a tragédia, hogy a jelenlegi belvárosból nagyon sokan éppen azért húzódtak ki az Öreghegyre, mert úgy hitték jobban megúszhatják a bombázásokat és a bevonulást. A boros pincékben azonban az oroszok bőven ráittak arra, amit osztottak nekik a roham előtt... Abban az időben háromszáz körül volt azoknak a száma, akik Öreghegyen haltak meg az első napokban. A Felsővárosban lakók sem jártak sokkal jobban, az itt lakókat a városrészt ért sorozatos belövések miatt áttelepítették a belváros pincéibe. A szabad rablás idején pedig a nők felkutatására, hajtóvadászatokat rendeztek a városban. A pincék átfésülése során a nőket nem vitték azonnal magukkal, csak a házakat jelölték meg, ahová éjszaka tértek vissza és hurcolták el őket.”

A különféle visszaemlékezésekből és jelentésekből elborzasztó és gyakran hihetetlen adatokat lehet megtudni. A város női lakosságának jóval több mint felét erőszakkal megbecstelenítették. Többeket, akik ellenálltak, agyonlőttek. Voltak esetek, mikor 20-30 orosz katona egymásután becstelenített meg egy-egy nőt.

A három hónapig tartó katonai megszállás, a frontesemények következtében a város lakossága a felére zsugorodott.

A város épületeinek egyharmada lakhatatlanná vált, a korabeli statisztikák szerint Székesfehérvár ez harmadik legtöbb kárt szenvedő város volt. A lakosság lassan eszmélt fel, az elmenekült polgárok is csak részben tértek vissza. Ezzel magyarázható, hogy a népesség csak az 1950-es évek elején érte el az 1944. évi lakosság számát – írja várostörténeti összefoglalójában Csurgai Horváth József a Városi Levéltár igazgatója.